Vádat emeltek New York demokrata polgármestere ellen
A török kormánnyal játszhatott össze a városvezető.
A török kormánnyal játszhatott össze a városvezető.

Korrupció miatt vádat emeltek a New York-i polgármester ellen.

Ezúttal a kétbalkezes főpolgármester kapta meg a magáét.

A baloldali városvezetés mindent kilapátolt az önkormányzatokból.

A titokzatos feljelentő, aki lebuktatta Kiss Lászlót, a Gajda Péter vezette kerület kétes ügyleteiről is beszélt.

Vizsgálódás van a pestszentlőrinci ingatlanügyekben is.

Koncepciós perekről hazudoznak, ami aljas politikai nyomásgyakorlás.

Könnyen megeshet, hogy a korrupciós botrányban elmerülő Kiss László a polgármesteri esküt sem tudja majd letenni.

Csúnyán benézte a DK-s képviselő.

Mindenképpen végigverné a javaslatot a parlamenten az energiaügyi miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az uniós csúcson kiderült, amit már eddig is tudtunk, hogy elfogyott a pénz, rosszul teljesít az Európai Unió, ezért energiaáremeléseket lengettek be, amely több ország vezetőjét is nagyon rosszul érintett.

Videóval leplezte le az akciót Deák Dániel.

Elszabadultak az indulatok a Tisza Párt háborús menetén.

Magyar Péter szakértői szerint ukrán búzával, kukoricával és salátával kell elárasztani Magyarországot.

Több százan tüntettek egy migránsszálló mellett.

Több mint hatvanezer nő vált szexuális erőszak áldozatává – a tettesek harmada külföldi.

A háttérben mentenék a menthetőt.

Borzalmas körülmények között kellett mérkőzést játszani a Konferencialigában.

A beruházás a magyar–román közlekedési hálózat egyik kulcsfontosságú fejlesztése.

Ugyan még van közel három hetünk november 11-ig, nem árt előre gondoskodni az asztalra kerülő Márton napi libáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.