Vargha Tamás: A nyugat-balkáni béke hazánk egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke
Ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló feladat − hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
Ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló feladat − hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

A tárgyalások tizenkét órán át tartottak.

Az uniós javaslat lehetővé tenné, hogy Koszovó Albániához csatlakozzon, és létrejöjjön az úgynevezett Nagy-Albánia.

Az amerikaiak szerint az viszont biztos, hogy ez még nem a szombati egyeztetésen fog megtörténni.

Alekszandar Vucsics szerb elnök ugyanakkor arról beszélt, kizárt, hogy aláírja Szerbia kapitulációját.

Egyes becslések szerint jó, ha 5 százalék körüli a szerbek aránya Koszovóban.

Európai különmegbízott: A megállapodás nemcsak Koszovó és Szerbia, hanem az egész régió számára fontos.

A jobboldali szerb ellenzék szerint a német–francia javaslat elfogadásával az ország egyre közelebb kerül Koszovó függetlenségének elismeréséhez.

Az Európai Unió különleges képviselője szerint Belgrád és Pristina jóváhagyhatja a német−francia rendezési tervet.

A megvalósításról és a nemzetközi garanciákról azonban még tárgyalni kell.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-szigetek fele nem működik Baranya vármegyében

A vékonyabbat aláírta a miniszterelnök, a vastagabbat a Tisza Párt tervezi.

A baleseti helyszínelés miatt Gárdony és Székesfehérvár között csak egy vágány járható, ami hosszabb menetidőt és járatkimaradásokat okoz több vonalon.

Egyetlen fővárosi sem lehet kárvallottja a városvezetés felelőtlen gazdálkodásának – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Federica Mogherini is lemondott posztjáról.

Magyarország a kevesebb ideológiát és a több józan észt támogatja.

Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a szövetségeseknek havonta legalább egymilliárd dollárt kell félretenniük Ukrajna amerikai fegyvervásárlásainak finanszírozására.

Több mint ötven hangoskönyvet és a Jókai Mór A jövő század regénye című könyve alapján készült harmincrészes rádiójátékot tesz közzé ingyenesen a téli ünnepek alkalmából a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Jókai 200 emlékév részeként.

Kovács István a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja lett.

In recent days, the Ukrainian army has also carried out several attacks on the Russian energy infrastructure responsible for the crude oil deliveries bound for Hungary.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.