Kovács Zoltán és Semjén Zsolt fogadták a vadászközösséget
A tájékoztató során arról számoltak be, miként alakul a 2021-re tervezett Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése.
A tájékoztató során arról számoltak be, miként alakul a 2021-re tervezett Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése.

Kovács Zoltán államtitkár egy korábbi, jóindulatúnak cseppet sem nevezhető írásra reagált.

Kovács Zoltán közösségi oldalán emlékezett meg a rendszerváltás időszakára.

A magyar demokrácia él, az ország sikeres a koronavírus elleni küzdelemben.

Az Európai Bizottság alapvetően a magyar alkotmány megváltoztatását szeretné elérni.

Věra Jourovának a Soros-féle szervezetekhez fűződő tevékenysége migrációpárti felfogásról tanúskodik.

Kovács Zoltán elmondta, mind a 22 állami erdőgazdaságban emlékerdőt ültetetnek.

A vadászati turizmus nagy bevételt termelő ága a turizmusnak – hangsúlyozta Kovács Zoltán, az Egy a Természettel vadászati és természeti világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos hétfőn a közmédiának a
– A változásoknak a lehető legtöbb magyar ember érdekében és javára kell történniük – mondta Kovács Zoltán.

A cikk célja az Orbán-kormány romaellenes retorikájának bizonygatása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Egy friss jelentés az amerikai civil fegyverpiac méretét és alakulását vizsgálta meg.

Ellen kell állni a háborús örvénynek.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

A háborús helyzet miatt elszigetelt bajnokságban a magyar válogatott játékos egyre inkább megmutatja oroszlánkörmeit.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

A grönlandi válság és a liberális világrend agóniája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.