Gajda bedarálta az antikorrupciós bizottságot
A polgármester nem hosszabbította meg a testület mandátumát, amely a járvány miatt nem tudott összeülni.
A polgármester nem hosszabbította meg a testület mandátumát, amely a járvány miatt nem tudott összeülni.

Kifizetődő Gajda Péter barátjának lenni Kispesten. Egyik régi, kedves ismerőse két értékes telekhez is kikiáltási áron jutott hozzá. Az egyiken azóta új építésű lakóparkot húztak fel.

Kránitz Krisztián, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának ügyvédje is kedvező áron jutott telekhez a XIX. kerületben – derítette ki a Hír TV.
Gajda Péterhez sosem jutnak el a hatóságok – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a hangfelvételek készítője, akinek véleménye szerint a Lackner Csaba kezében látott, fehér port tartalmazó zacskóban kokain volt.
2019 októberének elején felfokozott hangulat uralkodott az országban, az önkormányzati választások kampányfinisében a Borkai-ügy vetélkedett a Lackner-üggyel.

Az egyik fát nemrég kivágták, ám több más veszélyes fa is maradt. Kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentést tett az egyik szülő.

A Magyar Nemzet birtokába kerültek olyan iratok, amelyek alapján kijelenthető: a kispesti vagyonkezelő igazgatója megvásárolt egy spanyolországi ingatlant, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában.

A Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvételek szerint több kispesti szocialista politikus is rendszeresen kábítószert fogyaszthatott.

Annyi tanácsot adhatunk a szereplőknek, hogy hamar keressenek egy gondnokot állandóra a külföldi ingatlanokhoz, mert egy ideig nem lesz lehetőségük megjelenni ott személyesen.

A jelek szerint a kerület mostani vezetője már csak egy ciklust vállalna, mert nem szeretné, ha „ráégnének” az ellenzéki összefogásból érkező „éhes” fiatalok.





A betegség védőoltással megelőzhető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.