A brit zászló színeiben jelent meg, hazaküldték a diáklányt Angliában
Utólag az iskola bocsánatot kért a történtek miatt.
Utólag az iskola bocsánatot kért a történtek miatt.

Hszi Csin-ping Francaiország és Szerbia után hazánkba látogat.

A párbeszéd mellett az elfogadásról és a hitről szól a 17. Öt Templom Fesztivál, amely május 12. és 16. között várja az érdeklődőket.

Mára sokat finomodott az üdvözlés, de rengetegen nem tudják, hogy hogyan is alapozhatnák meg induló kapcsolataikat az első benyomással.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Timosenko szerint az ügy hátterében a választások állhatnak.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, amíg nemzeti kormány van, ez nem történhet meg.

Az Egyesült Államok részlegesen kivonul közel-keleti bázisairól.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.