Az egészséges életmód csökkentheti a dohányzás miatt megnövekedett halálozási kockázatot
Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet az egészséges életmóddal kapcsolatban osztotta meg legújabb tanulmányának részleteit.
Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet az egészséges életmóddal kapcsolatban osztotta meg legújabb tanulmányának részleteit.

Az eljárás könnyebbé teheti a rendszeresen transzfúzióra szorulók és a ritka vércsoportúak életét.

Egy Mány környéki sírban leltek rá a különös leletre.

Meghökkentő tanulmány látott napvilágot.

A mesterségesen produkált mosoly valódi, természetes jókedvet idéz elő.

Magyar kutatók olyan agyi kapcsolatokat találtak, amelyekből a nemre következtethetünk.

A kutatás a magyarok közérzetét, boldogság-, biztonság-, egészség- és elégedettségérzését vizsgálta.

Négyéves, háromszázmillió forintos költségvetésű projekt zárult le a Szegedi Tudományegyetem részvételével.

A magyar emberek a pandémia és a háborús helyzet ellenére is alapvetően elégedettek az életükkel – derült ki a KINCS kutatásából.

A koronavírussal fertőzött 65 évnél idősebbek esetében majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki Alzheimer-kór.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A francia válogatott szövetségi kapitánya szerint ez a támadója esetében teljesen természetes.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.