Űreszközökhöz fejlesztenek hőpajzsot a Debreceni Egyetemen
Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a kutatók.
Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a kutatók.

Az alvási orsók serdülőkori vándorlását követték nyomon.

Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói Ajka közelében.

Döbbenetes hatást találtak egy ismert táplálék-kiegészítőnél. Az eredmény a kutatókat is meglepte.

A védőnők kulcsszerepet töltenek be a gyermekek egészséges fejlődésében.

A kutatások szerint az olvasás, ha közvetetten is, de jó hatással van testi-lelki egészségünkre, ezért „gyakorlása egyéni és társadalmi szinten is ajánlott”.

Egy új jelentés felveti az aggodalmat amiatt, hogy a vírus másokat is megfertőzhet egyéb testnedveken keresztül.

Szintén javultak a társadalmi normákra, az értékrendekre, a stresszel való megküzdésre vonatkozó mutatók is.

Nem véletlenül alakult ki az a hagyomány, hogy a borokat zöld palackban tárolják.

Inkább őrizgetik őket – sok egyéb kütyüvel együtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

Oroszország multikulturális szövetét történelmi folytonosság jellemzi.

Mind a mai napig nem tudni, mi történt a lázadás vezérével.

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Lázár János a választás tétjéről beszélt a Lázárinfón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.