Karácsony a gombhoz varr kabátot
A Lánchíd felújítása után egyszer már rendezték a teret.
A Lánchíd felújítása után egyszer már rendezték a teret.

A főpolgármester most sem igazította nyilatkozatát maradéktalanul az eddig napvilágot látott információkhoz.

Pedig nemrég újították fel.

Több sötét ügye is volt már a hídpénzbotrány főszereplőjének.

A számlagyáros Vig Mór ma már inkább rejtegetné, hogy a letartóztatása előtt milyen mesebeli körülmények között élt.

Az Amnesty-vezér testvére, bilinccsel a csuklóján, egy negyvenrendbeli csalási ügyben beismerte a bűnösségét.

A Momentum és a Párbeszéd hallgat a Lánchíd botrányos felújításának ügyében, viszont a Jobbik után már Karácsony Gergely korábbi szövetségese, az LMP is kivizsgáltatná a beruházást.

Bajnai Gordon régi ismerőse súlyos visszaélésekről beszélt egy felvételen, az ügyben több bűncselekmény miatt is feljelentést tettek.

Ezúttal a svindlibe keveredett hidas cég reklámarcaként pózol.

Karácsony Gergely pedig nem tudott érdemi politikai eredményt felmutatni az elemző szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.