Széchenyi pillérei
Nehéz szabadulni a Lánchidat övező szomorú históriáktól.
Nehéz szabadulni a Lánchidat övező szomorú históriáktól.

Tényi István a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult.

A főváros legnagyobb sikkasztási botránya van kialakulóban.

Vig Dániel, az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérénél landolt a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. kilencszázmilliója.

Egyelőre nem tudni, hogy az A-Híd miért szerződött ilyen döbbenetes összeggel a több bűncselekményben érintett számlagyáras jogász vállalkozásával.

Továbbra is elutasítja a főváros a vizsgálóbizottság felállítását.

A Lánchíd-botrányban újfent a saját szokásos megoldásával próbálkozott a felelősség elől menekülő főpolgármester.

A Sunstrike Kft. olyan kisfilmek sugárzásának költségét nem utalta át a tévének, amelyek nagy részét az A-Híd rendelte meg.

Elemzők szerint az illegalitástól csöppet sem ódzkodó pénzügyi csoportok meglehetősen belterjesek.

Az Amnesty-vezér testvérének számláin több száz millió forint landolt, amit készpénzben vettek később fel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.