Baloldali politikusokig is elérhet a hídpénzbotrány?

Vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt is feljelentést tettek a Lánchíd ötmilliárddal megdrágult beruházásával összefüggésben a rendőrségen – tudta meg a Magyar Nemzet. Ennek apropóját az adta, hogy a Városháza-gate egyik kulcsfigurája egy felvételen arra utalt, hogy a baloldali városvezetés pénzt szivattyúzhatott ki a projektből. A hídpénzbotrány ügyében a hatóságokon kívül a Kehi is vizsgálatot indított.

2024. 02. 04. 6:25
Bajnai Gordon; Karácsony Gergely
Budapest, 2014. május 25. Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetõje, megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselõje (j) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, az Együtt-PM politikusa a pártszövetség eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb büntetőeljárásokat generálhat a Városháza-ügy egyik szereplőjének kijelentése, aki egy lapunk által megismert hangfelvétel-leirat szerint arra utalt, hogy azért került ötmilliárd forinttal többe Karácsonyék idején a Lánchíd felújítása, mert abból pénzeket osztottak vissza.

A Városháza-gate egyik kulcsfigurája és beszélgetőtársa 2021 júniusában a lehetséges baloldali pénzforrásokról értekezett. Az üzletember úgy fogalmazott: „El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással stb., stb.” A beszélgetőpartner megdöbbenve kérdezett vissza, hogy „ebből ki lehet venni pénzt?”.

Bajnai Gordon régi „harcostársa” a felvételen a Lánchídra utalva konkrétan ezt mondta:

 „Hát ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma.” Megjegyzése után a Blaha Lujza téri felújításra tért ki: „Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma.

Majd arra a kérdésre, hogy mindezt „ők intézik?”, úgy fogalmazott: Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes és „ez a bagázs egész nap szorgalmasan dolgoznak ezeken”. Információink szerint mindezek miatt a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) hűtlen kezelés és hivatali vesztegetés gyanújával.

Miről is van szó?

Ahogy arról többször beszámoltunk, az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el a Lánchíd felújításának feladatát, de Karácsonyék az önkormányzati választások után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, csakhogy ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyert, mint amennyiért a Tarlós-érában végezte volna el a munkát. Ráadásul a Tarlós alatt zajló tenderhez képest majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a vállalkozónak járó előleget, ám a céget terhelő kötbért megfelezték. 

A talányos másfél milliárd

Nemrég az is nyilvánosságra került, hogy a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 2020 novembere és 2022 júliusa között 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, a sajtóban leginkább számlagyáras ügyvédként emlegetett, több súlyos bűncselekményben is érintett Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből a tetemes összegből sajtóhírek szerint 900 millió forintot továbbutaltak Vig különféle számláira. Az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

Az Atv.hu szerint ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok száz milliós számlagyáras büntetőeljárásban vizsgálja. Ezt erősíti az is, hogy a NAV munkatársai tavaly a Vig elleni nyomozás keretében végeztek házkutatást az A-Hídnál.

A Kehi is vizsgálatot indított

Tényi korábban e miatt a tranzakció miatt sikkasztás gyanújával tett feljelentést, de a hatóságokon kívül a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz (Kehi) is fordult, és arra hívta fel a figyelmet: a Vig Mór-féle számlagyár ügyében folyamatban levő nyomozás nyilvánosságra került részletei alapján olyan bűncselekmények is megvalósulhattak a Lánchíd munkálataival összefüggésben, mint a vesztegetés, a sikkasztás, valamint a hűtlen kezelés. A Kehi a bejelentésre el is indította a vizsgálatot. Mint lapunknak írták, „a kormányzati ellenőrzés keretében a közpénzek felhasználása, valamint a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás szabályszerűségének, gazdaságosságának és hatékonyságának vizsgálatára kerül sor”.

Kettészakadt az ellenzék

Fontos adalék, hogy immár az LMP is támogatja a hídpénzbotrány kivizsgálását – derül ki a zöldpárt lapunknak küldött válaszából. Az LMP-vel együtt már három ellenzéki párt látna tisztán a Lánchíd felújítása kapcsán, vagyis a korrupció gyanúját felvető ügy miatt kettészakadt az ellenzék. A Karácsony Gergelyt támogató pártok, azaz a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ugyanis hallgatnak.

Több bűnügy érintettje

Vig november óta van letartóztatásban a fentebb említett számlagyáras ügye miatt, ami után további csontvázak estek ki a szekrényből, és kiderült, a jogásznak már korábban is meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással. Ezekről az eljárásokról bővebben itt írtunk.


A büntetőügyekkel párhuzamosan napvilágra került az is, hogy az exügyvéd nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. A jogvédő régóta ismert szereplője a magyar közéletnek, személyét a Soros-hálózathoz kötik amiatt, hogy dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is. 

Borítókép: Karácsony Gergely és Bajnai Gordon (Fotó: MTI /Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.