Magas szintűek a kétoldalú kapcsolatok az uniós tagjelölt ország és Oroszország között
Európai külügyminiszter látogatott Moszkvába Szergej Lavrov meghívására.
Európai külügyminiszter látogatott Moszkvába Szergej Lavrov meghívására.

A külügyminiszter szerint az európaiak lemondtak természetes versenyelőnyeikről az Egyesült Államok javára.

Az Egyesült Államok abból indul ki, hogy minden, ami történik, az Oroszországi Föderáció belügye.

Az orosz külügyminiszter szerint az EU csak magát okolhatja a kár miatt.

Orosz külügyminiszter: Szeretnénk folytatni a paksi projektet a Roszatommal együtt.

Nem mindenben jött be a Nyugat számítása a kiprovokált orosz–ukrán háború kapcsán.

Az orosz külügyminiszter megismételte azt a hivatalos orosz álláspontot, hogy Moszkva különleges hadműveletet hirdetett meg.

Beszélt arról is, hogy Oroszország pontosan tudja, mitévő legyen a nyugati szankciók közepette.

Az orosz külügyminiszter elmondta, csak abban az esetben hajlandók a párbeszédre, ha az ukrán hadsereg leteszi a fegyvert.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal tárgyalt szombaton telefonon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

Gulyás Gergely az Igazság órája vendége.

Kedden még kitart az extrém hideg.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.