Káosz a reptereken, teljesen leállt a légiközlekedés Görögországban
Meghibásodott a légiforgalmi irányító rendszer, ami súlyos biztonsági kockázatot jelent.
Meghibásodott a légiforgalmi irányító rendszer, ami súlyos biztonsági kockázatot jelent.

Lóga Máté államtitkár hangsúlyozta: az utasok biztonsága az első, a vihar pedig rendkívüli kockázatokat jelent a repülőgépekre és az utasokra.

A társaság prioritásai közé tartozik a magyar légi közlekedés minőségének jelentős javítása.

Hatvan százalékkal kevesebb repülőgép közlekedett a magyar légtérben tavaly, mint egy évvel korábban.

A járványidőszak legkiemelkedőbb napján, augusztus 22-én közel kétezer repülőgépet kezeltek.

Az új optikai körgyűrű kiépítése a hazai légi forgalmi irányításban számos további újítást hozhat.
A koncepció alapja a meglévő földi felügyeleti rendszer és egy kamerahálózat integrációja, amelynek révén hosszabb távon is biztonságos és megfelelő forgalmi kapacitású szolgáltatás nyújtható.

Minden vitás kérdésben sikerült megállapodni – közölte a HungaroControl a távirati irodával, hozzátéve, hogy a kollektív munkaügyi vitát lezárták.

Meghosszabbította a NATO a HungaroControl megbízatását, így a magyar légtérirányító kezelheti a jövőben is a Koszovó felett átrepülő személyszállító repülőgépeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.

Jelentős átrendeződéssel indult az év a fiatal használt autók piacán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.