Meghalt a férfi, aki szólt a Boeingek hibájáról + videó
A férfi 2019 óta harcolt a vállalattal.
A férfi 2019 óta harcolt a vállalattal.
Van olyan baleset, amelynek részleteit még ma is homály fedi.
Az ukrajnai háború árnyékában ismét Oroszországot gyanúsítják a tragédiával.
Már leszálláshoz készülődött Lech Kaczynski volt lengyel köztársasági elnök gépe a sűrű ködben, amikor súrolta a fák csúcsát, majd a szmolenszki repülőtértől 400 méterre lezuhant.
A lezuhant gép két pilótája katapultált, állapotuk a TASZSZ informátora szerint kielégítő.
„A gyászoló nemzetek külügyminisztereiből létrehoztunk egy csoportot. Január 16-án személyesen találkozunk Londonban, hogy a többi között megvitassuk a jogi lehetőségeket, a következő lépéseket, illetve Irán felelősségre vonását” – közölte Vadim Prisztajk
Korábban az Al Hadath jordániai hetilap forrásmegjelölés nélkül közölte, hogy az iráni légvédelem lőtte le tévedésből a gépet. Ezt semmilyen más forrás nem erősítette meg.
Lezuhant egy King Air típusú kisrepülőgép péntek este Hawaiin, a fedélzeten lévő kilenc ember meghalt – közölték hivatalosan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Ferencváros a Máltán rendezett döntőben magabiztosan, két góllal győzte le a szerb Novi Belgrádot.
A Momentumhoz hasonlóan a Mindenki Magyarországa Néppárt sem fog indulni 2026-ban, de azért hagytak egy kiskaput.
A lakosok RO-Alert üzenetet fognak kapni. Akár 45 lakóházat is érinthet az evakuálás.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
Tombol a kettős mérce.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Győri-Lukács Viktória elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy mi az esti program.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.