Lakiteleki Filmszemle huszadszor
Pilhál György tekintett vissza a kezdetekre s a Magyar Nemzet különdíjával elismert alkotókra, alkotásokra.
Pilhál György tekintett vissza a kezdetekre s a Magyar Nemzet különdíjával elismert alkotókra, alkotásokra.

Sorsok és horizontok címmel szervezett konferenciát a hatvanöt évvel ezelőtti eseményekről a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívuma.

Kásler Miklós, Lezsák Sándor, Dévai Nagy Kamilla, és Bajkai István vehette át Vasvári-díjakat a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Lezsák Sándor társadalmi drámáiban a magyarság történelmi traumái és közösségi problémái jelennek meg.

Az alapítvány kezdeményezője, szervezője kapta idén a Bethlen Gábor-díjat, az elismerést az Országházban adták át, a nemzeti összetartozás napján.

Bíró Zoltán, a most nyolcvanesztendős irodalomtörténész, politikus, az MDF első elnöke születésnapjára megjelent egy interjúkötet.

Szijjártó Péter szerint a külföldi elvárás Magyarországgal szemben az volt, hogy ne keressen saját utakat. Ennek megfelelve ezrekkel többen haltak volna meg.

Az alelnök öngyilkossági kísérletként titulálta azt, ha valaki nem kéri a koronavírus elleni vakcinát.

Buglya Sándor zsűrielnök szerint a legfőbb szempont a hagyományápolás, az egészséges történelemtudat megjelenítése.

A szemlére október 1-jéig lehet nevezni – közölte Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola alapítója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

Sok aktivista háborodott fel az eredményhirdetés után.

Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.

Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.