Kárpát-medencei Szent Imre települések találkozója a Népfőiskolán
Már tizenötödik alkalommal szervezték meg a jubileumi találkozót, ezúttal Lakiteleken.
Már tizenötödik alkalommal szervezték meg a jubileumi találkozót, ezúttal Lakiteleken.

Az eseményen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke is.

Sára Sándor emlékére hirdetik meg a filmszemlét.

Megemlékezés Steindl Imre, az Országház tervezője halálának 120. évfordulója alkalmából.

Elkezdődött a Nyolcvan vödör levegő című tragikus komédia olvasópróbája.

Lezsák Sándor író, a Magyar Országgyűlés alelnöke 2022. június 30-án Kassára látogatott.

Ő maradt Lezsák Sándor Lakitelekről, maradt a ház, a család, a népfőiskola és a köré szervezett kisváros.

Nagy István agrárminiszter a magyar kultúra napján jelentette be, hogy milyen új értékkel bővült a hungarikumgyűjtemény.

Cseke Péter rendező szerint az előadás azt üzeni, hogy ma is élnek köztünk szentek.

A jubileumi, Sára Sándor tiszteletére rendezett, XX. Lakiteleki Filmszemle ünnepélyes eredményhirdetését ma tartották a Hungarikum Ligetben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Céljuk a rendszer felforgatása.

Ezt Ukrajnáért nem szabad kockára tenni.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.

Miközben a 21 Kutatóközpont vezetője a Nézőpont Intézet első emberével vitázott többször is elmondta, hogy a felmérések tükrében simán nyerhet a Fidesz.

Mark Rutte az ukrán parlamentben szólalt fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.