A Petőfi 200 nemzetközi műfordítói pályázat nyertesei Magyarországon
A Lakitelek Alapítvány és a Türksoy nemzetközi versfordítói pályázatot hirdetett azeri, kazah, kirgiz, török, türkmén és üzbég nyelvekre.
A Lakitelek Alapítvány és a Türksoy nemzetközi versfordítói pályázatot hirdetett azeri, kazah, kirgiz, török, türkmén és üzbég nyelvekre.

Az ünnepélyes eredményhirdetést március 15-én Kiskunfélegyházán és Kecskeméten rendezik meg.

Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke Losoncon Duray Miklós rendíthetetlen történelmi hagyatékáról beszélt.

Szülővárosában, Losoncon temették el.

A Márai Színház és a Veszprémi Petőfi Színház előadása a válsághelyzetek túlélési stratégiáiról szól.

A mostani lapszám több tanulmányával is a háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író előtt tiszteleg, születésének 120. évfordulója alkalmából.

Az Országgyűlés alelnöke szerint mindig meg kell újulni az emlékezéshez, és az emberek békességben akarnak élni.

Kazahsztáni látogatásáról és egyetemek közti együttműködésről is beszélt Lezsák Sándor.

Lezsák Sándor 1982-ben írt, Nyolcvan vödör levegő című színdarabja aktuálisabb, mint valaha.

A háborútól való félelem feldolgozásában segíthet Lezsák Sándor tragikus komédiája.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Céljuk a rendszer felforgatása.

Ezt Ukrajnáért nem szabad kockára tenni.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.

Miközben a 21 Kutatóközpont vezetője a Nézőpont Intézet első emberével vitázott többször is elmondta, hogy a felmérések tükrében simán nyerhet a Fidesz.

Mark Rutte az ukrán parlamentben szólalt fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.