– A színmű premierje október 8-án lesz, és igencsak merész, aktuális témát boncolgat…
– Lezsák Sándor 1982-ben írta ezt a művet, amely egy parasztházaspárról szól, akik bunkert építenek maguknak a kerti kút oldalába. Leginkább a férj unszolására, aki fél egy esetleges háborútól. Túl vannak már egy világégésen, forradalmon, így van, ami gyökerét adja a bennük élő félelemnek, amely már-már mániává alakul. A bunkert legalább húsz éve alakítgatják, a férj nem is tudna már másképpen élni, csak a bunkeren belül. Az asszony viszont szeretne valódi életet, vannak erre próbálkozásai, de már olyan régóta társa az urának, hogy inkább tűr, és kitart mellette.
– Milyen értelmezési lehetőségei vannak a darabnak?
– Meglátásom szerint nagyon sok mindenről szól ez a mű, sokan ismerhetünk magunkra a szereplőkben. Szól a házaspári kapcsolatról, a félelemről, amely nem hagyja élni az embert. Pedig hát épp az életük megóvása érdekében építik maguknak a bunkert. De hát élet-e ez így? Ezt a kérdést teszi fel az asszony is a darabban. Aktualitása miatt nagyon kevesen mernek most hozzányúlni a témához, pedig ha érzékenyen, jól és szépen közelítjük meg, segíthetünk a nézőknek a háború feldolgozásában. Egy ilyen előadás akár még alkalmat is teremthet arra, hogy beszélgetés alakuljon ki a témáról. Úgy vélem, a kultúra nagyon fontos szerepe, hogy reagáljon a világban zajló eseményekre, kivegye belőlük a részét. A veszprémi bemutató után a Nyolcvan vödör levegőt az ország több pontjára is elvisszük.
Borítókép: Vas Anna szerint a színház vidéki és határon túli előadásokat hoz majd Budapestre (Fotó: Márai Színház/Ambrus László)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!