Zakariás Zalán izgalmas rendezői megoldással élt A képzelt beteg színre vitele során a Győri Nemzeti Színházban, mert egyrészt a darabban Molière életművének legfontosabb műveiből is hallhatunk idézeteket, másrészt maga
Molière is megjelenik az előadás során, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy azonfelül, hogy vége az előadásnak, nem mond semmit. Mondana ő, többször nagy levegőt vesz, hogy hangsúlyozzon valamit – leginkább nekünk, az utókornak –, csak hát aztán mégsem jön ki hang a torkán.
Mindez úgy is értelmezhető, hogy az igencsak tanulságos történeten kívül mi mást is mondhatna. Másrészről meg úgysem tanul az emberiség semmit évszázadok óta a saját hibáiból, és éppen hogy ez a melankolikus hangulat érezhető az előadás során, ami amúgy nagyon is szellemesre sikeredett.
Csankó Zoltán képzelt betege korunk embere.
Nemcsak azért, mert jól hozza azt a mindentől rettegő posztmodern utáni létállapotot, amelyben manapság – minden vírushelyzetet túlélve – vegetálunk, hanem azért is, mert bemutatja, hogy a pénz, a javak birtoklása mértéktelenül a fogyasztói társadalmunkban fontosabb, mint bármelyik korban volt a történelem során. A Győri Nemzeti Színház előadása Molière végakarata szerint jár el abban a tekintetben, hogy még véletlenül se szeretne komoly társadalomkritikával élni, az ilyen mentalitást ugyanis nem díjazza a közönség, de elénk tárja megbocsátó szelídséggel és sok humorral gyarlóságainkat.
Az előadás – mivel több Molière-művet megidéz – rámutat arra, hogy mint minden nagy művész, Molière is mindig ugyanarról szól.
Shakespeare mellett a világirodalom történetének legnépszerűbb szerzője sok mindent el tudott viselni az életben, de a képmutatást nem. Mindez a győri előadásból is kiderül. Csíki Csaba díszlet- és Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező igazi utópisztikus hangulatot teremtett a színpadon, olyan a látvány, mintha egy igazán modern egészségügyi intézményben éldegélne főhősünk, ahol folyamatosan kezelik a testét a legmodernebb eljárásokkal, amelyek még azt is figyelembe veszik, hogy „fűben és fában van az orvosság”. Zakariás Zalán rendezésében az a legjobb, hogy a néző a színdarabban feketén-fehéren szembesül korunk legnagyobb tévedésével. Ha ugyanis az emberi lélekkel nem foglalkozunk, a test gyógyítása keveset ér.
A színdarab felhívja arra is a figyelmet, hogy aki a betegsége mögé bújik, aki felnagyítja a baját vagy éppen kitalál magának olyan bajt, amelytől nem szenved, az általában arra vágyik, hogy figyeljenek rá. Mondhatjuk másként is:
aki képzelt beteg, az szeretetre vágyik. Törődésre. Önző, egocentrikus korunkban, amikor az emberi önfeláldozás, az egymásra való figyelés, a másik emberről való szeretetteljes gondoskodás kiveszőfélben van,
amikor a házastársi hűséget lúzerségnek tartják, és amikor a szülőkkel való tiszteletteljes viselkedés értelmezhetetlen a klasszikus irodalmat alig olvasó fiataloknak, akkor Molière tanításai annyira kellenek, mint egy falat kenyér. Korunkban nem az étel hiányától szenved az emberiség döntő többsége, hanem attól, hogy nagyon kevés szeretetben részesíti a környezete. A győri előadásban nagy hangsúlyt kap az, hogy meg kell tanulnunk felismerni, ha valaki csak az érdekei miatt cselekszik velünk jót. Mert bár a Mózes Anita által igazán könnyeden alakított szolgálóleány lebuktatja az önző érdekei szerint cselekvő második feleséget, akit Szina Kinga játszik úgy, hogy szellemesen adja elő korunk sematikus szeretetet kimutató gesztusait, mi a való életben nem tehetünk ilyet.
De azt megtehetjük, hogy nyúlcipőt húzva fogjuk menekülőre, ha valaki két kezének mutató- és hüvelykujjával szívecske formát tart felénk, miközben azt várja, hogy eltűnjünk a föld színéről.
Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)
