A színdarabban van egy pillanat, amikor minden megfordul, amikor elkezd egymásra figyelni nő és férfi. Mindez annak apropóján történik, hogy felbontanak egy igazán finom bort. A férfi magyarázza a nőnek, hogyan is kell igazán ínyencként élvezni a bor fogyasztását, amire a nő reakciója az, hogy elkezd végre figyelni a férfira, mert aki ilyen érzékiséggel tud beszélni egy pohár borról, az valószínűleg ugyanilyen érzékiséggel tud törődni egy nővel, ha veszi a fáradtságot, hogy figyeljen rá. Őze Áron rendezését dicséri az a hiteles pillanat is, amikor azon kapja magát a férfi, hogy már nem a borról beszél, hanem inkább a nőről, akit megszeret. Nagyon pontosan mutatja be az előadás azt a lelki folyamatot, ahogyan megszűnik az „én”, és megszületik a „mi”, ahogyan már nem az a fontos, ki hogyan helyezi el a díszpárnát, hanem inkább az, mi hogyan szoktuk.
A másik és talán mindennél fontosabb tanulság pedig az, hogy nem kell valamilyen ünnepet megvárni ahhoz, hogy egy igazán különleges italt elfogyasszon egymással egy férfi és egy nő, mert annál nincsen nagyobb ünnep, mint amikor egymásra figyelve együtt tud tölteni néhány felszabadult órát két ember. Ünnep ugyanis akkor van, amikor a szívünket képesek vagyunk kitárni egy másik ember előtt.
A színdarab egyébként azért feledhetetlen, mert olyan jó hinni abban válásoktól megkeserített korunkban, hogy van olyan, amikor annyira megszereti egymást két ember, hogy nem tudnak meglenni egymás nélkül.
Legújabb podcastunkban egy könnyed reggeli beszélgetés során a Reggeli Kávé kritikus párosa, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós beszélget a színdarabról.
Borítókép: részlet a színdarabból (Fotó: Molnár Miklós)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!