Nagyon fontos igazságot mutat be igencsak plasztikusan, sok oldalról körbejárva Peter Quilter Behavazva című színdarabja, amely a Rózsavölgyi Szalonban látható Őze Áron rendezésében. Mégpedig azt, mennyi türelem, milyen sok kitartás kell ahhoz, hogy két ember egymásra találjon, hogy együtt tudjon maradni. Őze Áron temérdek életszerű helyzetet teremtett, amelyeket aztán Nagy-Kálózy Eszter kifinomult eszköztára töltött meg tartalommal, Schneider Zoltán viszont elementáris férfierővel. A színdarab elején úgy is érezhette a néző, hogy talán túl sok és túl hangos a férfi, de az biztos, hogy megalapozta azt a szituációt, amikor valakinek fenekestül felforgatják az életét. Schneider Zoltán egy pedáns és rendmániás magányos férfit alakít, akit elhagyott a partnere. Egy hóvihar összehozza őt a szomszédasszonnyal, akivel el kell töltenie néhány napot összezárva. A színdarab során meg kell tanulnia a férfinak, hogyan lehet megtartani egy nőt, akit megszeret. Egy önző és magával, a saját egójával sokat foglalkozó férfi amúgy is nehezen nyit a másik nem felé, ám a színdarab azt hangsúlyozza, semmilyen párkapcsolat nem maradhat tartós úgy, hogy nem figyelünk a másikra.
Peter Quilter, aki az Egyesült Királyság egyik legtehetségesebbnek tartott kortárs szerzője, és akinek műveit több mint negyven országban játsszák szerte a világon, Behavazva című színdarabjában azt mutatja be, hogy egy nőt csak úgy lehet megtartani, ha a férfi elkezd harcolni érte.
Patrick jó partner, mert figyelmes, gyöngéd és jó humorral rendelkezik, valljuk be, ez minden nő álma. Viszont elment mellette az élet, mert nem törődött senkivel. Nem törődött a barátokkal, nem törődött azokkal az emberekkel, akik szerették. A színdarab hibája, hogy nagyon keveset mutat a szereplők múltjából, így nehéz a nézőnek kibogozni, miért is van egyedül ez a két ember. Ami viszont a pozitívuma, hogy kőkemény társadalomkritikával él, ha ugyanis jobban végiggondolja a néző, mi is a baj ezzel a két emberrel, akkor csak arra jut, hogy mindketten leginkább magukra figyelnek, és kicsi az alkalmazkodóképességük. Judithnak is sokat kell tanulnia a színdarab során. Leginkább azt, hogy végtelen türelemmel bírja a férfi rosszkedvét, szenvtelenségét, amelyet aztán kellő iróniával és humorral megtanul kezelni.
A színdarabban van egy pillanat, amikor minden megfordul, amikor elkezd egymásra figyelni nő és férfi. Mindez annak apropóján történik, hogy felbontanak egy igazán finom bort. A férfi magyarázza a nőnek, hogyan is kell igazán ínyencként élvezni a bor fogyasztását, amire a nő reakciója az, hogy elkezd végre figyelni a férfira, mert aki ilyen érzékiséggel tud beszélni egy pohár borról, az valószínűleg ugyanilyen érzékiséggel tud törődni egy nővel, ha veszi a fáradtságot, hogy figyeljen rá. Őze Áron rendezését dicséri az a hiteles pillanat is, amikor azon kapja magát a férfi, hogy már nem a borról beszél, hanem inkább a nőről, akit megszeret. Nagyon pontosan mutatja be az előadás azt a lelki folyamatot, ahogyan megszűnik az „én”, és megszületik a „mi”, ahogyan már nem az a fontos, ki hogyan helyezi el a díszpárnát, hanem inkább az, mi hogyan szoktuk.
A másik és talán mindennél fontosabb tanulság pedig az, hogy nem kell valamilyen ünnepet megvárni ahhoz, hogy egy igazán különleges italt elfogyasszon egymással egy férfi és egy nő, mert annál nincsen nagyobb ünnep, mint amikor egymásra figyelve együtt tud tölteni néhány felszabadult órát két ember. Ünnep ugyanis akkor van, amikor a szívünket képesek vagyunk kitárni egy másik ember előtt.
A színdarab egyébként azért feledhetetlen, mert olyan jó hinni abban válásoktól megkeserített korunkban, hogy van olyan, amikor annyira megszereti egymást két ember, hogy nem tudnak meglenni egymás nélkül.
Legújabb podcastunkban egy könnyed reggeli beszélgetés során a Reggeli Kávé kritikus párosa, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós beszélget a színdarabról.
Borítókép: részlet a színdarabból (Fotó: Molnár Miklós)
