Messi, Nyilasi, Zidane: A klasszisoknál is elszakadhat a cérna
Sztárok, akik nem a piros lapjaikról híresek, de kihozták őket a sodrukból a pályán.
Sztárok, akik nem a piros lapjaikról híresek, de kihozták őket a sodrukból a pályán.

Az szolgálhat a hatszoros aranylabdás mentségére, hogy a pályafutása során még soha nem kapott piros lapot.

A hatszoros aranylabdás barcelonai pályafutása során először kapott piros lapot.

Lionel Messi elvesztette fejét, először kapott piros lapot a Barcelona mezében.

Nem is játszott, de olyan arcát mutatta meg a Barcelona klasszisa, amit eddig nem láthattunk.

A bajnokságban már dobogósok, ezen a héten trófeáért szállnak harcba a katalánok.

A kiesés ellen harcoló Osasuna mellett a hóval is meg kellett küzdenie a Real Madridnak.

A Barcelona Athletic Bilbao elleni győzelmének hőse Lionel Messi volt, aki két gólt szerzett.

A BL-győzelemre is lenne esélye annak a tizenegynek, amelyet most ingyen lehetne összevásárolni.

A Barcelonának már semmi beleszólása abba, hogy legnagyobb sztárját megkörnyékezi-e egy csapat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nemzeti Színház főigazgatója nyílt levélben válaszolt a Tisza Párt színész-politikusának a vádjaira.

Az elemző szerint a kormánypártok előnyből futnak neki a kampányidőszaknak.

Több autópályán is balesetek nehezítik a közlekedést.

Részletek a cikkben.

A volt ukrán külügyminiszter azt is elmondta, miért.

NATO-főtitkár szerint ez visszafordíthatatlan.

Mintha nem is lenen háború az országban.

Az új K4 Sportswagon jelentősen hosszabb, mint a ferde hátú, és jóval nagyobb a csomagtartója is.

A szomszédos országok légi közlekedését is akadályozza a rendkívüli időjárás.

2008 után ismét kötelező katonai szolgálat lép életbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.