Testvérek együtt Pekingben, jóban és rosszban
A norvég fivéreknek minden összejött. Volt sportág, amelyben nem volt dobogó családi kapcsolat nélkül.
A norvég fivéreknek minden összejött. Volt sportág, amelyben nem volt dobogó családi kapcsolat nélkül.
Magyarország mellett Belgium is a jégen ünnepelhetett, Új-Zéland a havon írt történelmet.
A fivérek emlékezetes pekingi pillanatához a hollandok segítőkészsége is kellett.
Hazatért Pekingből a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott, egy arany- és két bronzéremmel.
A téli olimpiák történetének első egyéni magyar aranyérmesét a MOB korábbi elnöke köszöntötte.
Nagy Tímea: Ha hibáztatjuk társunkat a vereségért, akkor az nem csapat!
A magyar edző szerint az egyik hazai versenyzőt külön „ráállították” Liu Shaolin Sándorra.
Olimpiai bajnokunk Pekingben a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott.
Férfiváltónk címvédőként készül a pekingi játékokra, de a staféta összetétele még kérdéses.
Liu Shaoang néhány óra leforgása alatt teljes éremkollekciót gyűjtött Dordrechtben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.