A Fidesz a szakképzés erősítésében érdekelt
Az egyik legfontosabb feladat a szakképzés további erősítése, gyakorlatiasabbá tétele, a legjobb szakoktatók alkalmazása, és e cél érdekében a szakoktatók anyagi megbecsülésének javítása.
Az egyik legfontosabb feladat a szakképzés további erősítése, gyakorlatiasabbá tétele, a legjobb szakoktatók alkalmazása, és e cél érdekében a szakoktatók anyagi megbecsülésének javítása.

Az LMP alapítója és egykori társelnöke a kormányoldal számára egyik legfontosabb figyelmeztető jelnek a legyőzhetetlenség mítoszának eltűnését nevezte.

Az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat, így akár Schmuck Erzsébet is indulhat a társelnöki posztért a november 23-ára kiírt tisztújító kongresszuson – mondta az LMP országos elnökségének titkár
A DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta ellenzéki összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben közölte: újraszámlálását fognak kezdeményezni.
A sorozatos esetekről a PestiSrácok.hu is beszámolt már, mire Pikó András azzal állt elő, hogy a történteket letagadva a fideszes jelölt aktivistáira igyekezett kenni a történteket.
Az LMP felfüggeszti az önkormányzati képviselő-jelöltségtől visszalépő miskolci tagja, Csontos Róbert párttagságát.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a testületeknek az utolsó órákban még több mint kétezer döntést kellett meghozniuk, illetve rögzíteniük az informatikai rendszerben.

Sok jelentősége ugyan nincs, hogy mit mondott Kendernay János, csak azért idézek a Lehet Más a Politika társelnökétől, hogy újfent meggyőződhessünk a padlóra került párt szellemiségéről.

Várhatóan közös megyei listát állítanak az ellenzéki pártok az őszi választásokra. Információink szerint Heves és Komárom-Esztergom megyében biztosra vehető a közös lista.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.