Sörétes lőszerrel, célt tévesztve, vadásztársára lőtt a férfi
Fácánvadászat közben eltévesztette a célt a sportvadász, vádat emeltek ellene.
Fácánvadászat közben eltévesztette a célt a sportvadász, vádat emeltek ellene.
Elejtettek egy szarvasbikát, holott kilövési tilalom van érvényben a nyár végéig.
Georg Spöttle: Az ukrán elnök fegyver- és lőszerutánpótlásért keresi fel szövetségeseit, ám az ő készleteik is végesek.
Oroszország több másik szövetségesét is megkeresték.
„A csúcspontjához közelíthet az orosz offenzíva, lelassult a harcok intenzitása a frontokon” – írja az ISW elemzésében.
Majd minden harmadik válaszadó szerint Ukrajnának akár területeket is át kellene átengednie Oroszországnak a béke érdekében.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter leszögezte, hogy Magyarország nem adja át lőszerkészletét Ukrajnának.
Csaknem kétezer esethez riasztották őket.
Becslések szerint 1,3 millió tonna lőszer hever az Északi-tenger Németországhoz tartozó részének mélyén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sehol Európában nincs olyan otthonteremtési hitel, ahol egyhavi albérleti díj összegéért saját lakáshoz juthatsz. Mutatjuk a részleteket!
Az Egyesült Államok vízumkorlátozást tartalmazó szankcióval sújtotta a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet több tisztségviselőjét – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
A pankrátorlegenda ingatlanából legalábbis semmi nem jut neki.
Videón rögzítették durva balesetet, sokan megsérültek.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.