Gépfegyverrel lövöldözött egy férfi a kormányépület előtt
Az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televíziós (HRT).
Az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televíziós (HRT).

Meg nem erősített információk szerint az elkövető korábban már rajta volt a helyi terrorelhárítók radarján.
Több ember esett egymásnak az utcán, egy férfit súlyos fejsérülésekkel vittek kórházba.

A Black Lives Matter mozgalom aktivistái összecsaptak az amerikai elnökkel rokonszenvezők csoportjával.
Kenoshában vasárnaptól éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Tony Evers, Wisconsin demokrata párti kormányzója.

A tüntetések hatására feloszlatták a civil ruhás rendőrökből álló bűnügyi csoportot.

Az elmúlt napokban rengeteg támadással és veszélyhelyzettel kellett szembenézniük a francia rendőröknek.

Sajtótájékoztatóról menekítették ki testőrei Donald Trump amerikai elnököt.

Mindkét fél készült az érdi tömegverekedésre, csak a szerencsén múlt, hogy nem lett több halálos áldozat.
Egy szerelmi kapcsolat körül kialakuló elszámolási, pénzügyi vita vezetett a halálos áldozattal járó verekedéshez.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

Korcsolyázni kizárólag a kijelölt területeken biztonságos, máshol komoly veszélyt jelent, még sekély víz felett is.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.

Egy meglepő kijelentést osztott meg a kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.