Az áldozatok száma elérte a hatvan főt az ukrán fegyveres erők Luhanszk elleni támadásában
A mentők további két holttestet húztak ki a romok alól.
A mentők további két holttestet húztak ki a romok alól.

Az orosz elnök szerint az ukrán hatóságok úgy viselkednek, mintha az ukrán katonák nem a saját állampolgáraik lennének.

Lapunknak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő elmondta, nyár végéig is eltart, hogy orosz kézre kerüljön a donyecki terület.

Damaszkusz követte egyik fő szövetségesét, Oroszországot.

A lakók májustól rubelben kapják a fizetéseket és nyugdíjakat.

Nem ő az első harci lázban égő magyar, aki Ukrajnába ment, hogy a donbasszi vagy a luhanszki szakadárok oldalán harcoljon.

Több millió francia oltási igazolványa vált érvénytelenné.

A két „népköztársaságról” eddig is Moszkvában hozták a döntéseket.

Állítólag már értesítette is a francia elnököt és a német kancellárt a lépésről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.