Elkészült az M4-es autópálya legkeletibb szakasza
Harminc kilométernyi autópályával és egy közúti határátkelővel megnyílt az M4-es legkeletibb szakasza.
Harminc kilométernyi autópályával és egy közúti határátkelővel megnyílt az M4-es legkeletibb szakasza.

Az M0-s körgyűrűtől Abonyig tartó 62 kilométeres útszakasz közel százmilliárd forintból készült.

Legendás BL-meccsek és a legutóbbi Európa-bajnokság döntőjét is megnézhetjük Húsvétkor a sportcsatornán.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy hamarosan döntenek az M0-s nyugati szakaszáról, valamint a reptéri vasútról is.

2015-ben Orbán Viktor miniszterelnök megígérte, hogy hazai forrásból megépül az M4-es autóút Szolnok és az M0-s között, ennek része a Cegléd és Abony közötti szakasz is.
Budapest, 2019. szeptember 8., vasárnap (MTI) – Már a csatorna indulásakor megvolt a szándék arra, hogy a határon túli magyarokhoz is eljuttassák az M4 sportcsatorna műsorait. Mostanra hárultak el ennek jogi és technikai akadályai, így Erdélyben és Felvid
Az átadáson Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kifejtette, hogy a 2024-ig tervezett közút-fejlesztési projektek teljes költségvetése 3200 milliárd forint, ebből 1800 milliárd forint hazai forrás.
Ha nem is robbanásszerű, de jelentős változás várható Budapest délkeleti agglomerációjának ingatlanpiacán az M4-es gyorsforgalmi út megépítésével.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Kérdéses kinek kell még mennie a botrány miatt.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.

Önök az internetnek fognak hinni? – kérdezett vissza a Ferencváros trénere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.