Még ebben az esztendőben várható, hogy átadják a forgalomnak az új, kétszer két sávos M4-es gyorsforgalmi út Vecsés és Ceglédbercel közötti szakaszát. Ez az utolsó olyan fő közlekedési útvonal, amely négy sávon éri el Budapestet. Az infrastrukturális fejlesztés a térség településeire, ingatlanpiacára is jelentős hatást gyakorol majd. Olyannyira, hogy a helyi ingatlanosok már most az M4-essel mint leendő felértékelő tényezővel hirdetnek számos lakóingatlant vagy építési telket.
– Ha nem is robbanásszerű, de mindenképpen jelentős változás várható a Monori kistérség életében az M4-essel. A közlekedési lehetőségek itt meghatározó jelentőségűek, hiszen nagyon sokan járnak Budapestre dolgozni – fejtette ki a Magyar Nemzet megkeresésére Dankó András, a Házikó Ingatlaniroda tulajdonos-ügyvezetője. A térség mintegy húsz településével foglalkozó cég ügyvezetője megjegyezte: a fővárostól számított távolság a fő tényező az ingatlanárak alakulásában is, ha például a Vecsés–Üllő–Monor–Albertirsa-vonalat tekintjük.
Vecsésen az utóbbi évek jelentős drágulása révén 350-400 ezer forint az átlagos négyzetméterár, ami egyes pesti külső kerületek árszínvonalával vetekszik. Üllőn is meghaladta a 350 ezres szintet a jellemző árszínvonal, a Budapesttől távolabbi településeken pedig ehhez viszonyítva csökkennek fokozatosan néhány tízezer forinttal a jellemző átlagárak.
– Monort vagy Üllőt eddig sem kellett igazán reklámozni, jelentős kereslet volt az itteni ingatlanok iránt. A közvetlen fővárosi vasúti összeköttetés ugyanis jó lehetőséget adott az ingázásra – mutatott rá Dankó András. Szerinte a budapesti agglomeráció legfelkapottabb részei, így Szentendre, Dunakeszi vagy Budaörs környéke jószerivel telítődöttés sokaknak megfizethetetlenné vált.
A délkeleti agglomeráció alacsonyabb áraival jelenthet alternatívát azoknak, akiket a munkájuk ugyan a fővároshoz köt, mégis nyugodtabb, vidékiesebb életre vágynak.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Dankó András úgy vélekedett, hogy a fejlesztések, a fokozatosan javuló közlekedési lehetőségek hatására a lakások, házak ára is nőni fog, de elsősorban a kisebb települések telekáraiban várható majd kiugró drágulás. Vecsésen, Üllőn vagy Gyömrőn az elmúlt évek ingatlanpiaci fellendülésével már rendkívül megdrágultak a jó adottságú, beépíthető területek, sőt utóbbi település „betelt”: a városvezetés nem jelöl ki új fejlesztési területeket.