A foci lett a veszte a maffiózónak
A Nápoly-szurkoló férfit elkapta a hév, majd a rendőrség is.
A Nápoly-szurkoló férfit elkapta a hév, majd a rendőrség is.

H. J. kifejezetten jó kapcsolatot ápol több kelet-magyarországi és budapesti alvilági körökben ismert erőszakos személlyel.

A főzőműsorai által lebuktatott kőrözött bűnözőt a múlt héten fogták el az Interpol segítségével.

A Dózsa György úti kettős halálos baleset okozójáért két civil ruhás nyomozó indult el a lakására.
Hódosi Zoltán egykor orosz társaival játékgépeket fosztogatott a budapesti éjszakában, ám 15 éve átállt a jó oldalra.
Majom becenéven volt ismert Dél-Szlovákiában a Budapesten fejbe lőtt, feldarabolt és elásott Štefan J.
A nyomozást megszüntetik, miután a gyanúsított a napokban váratlanul elhunyt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.

Pillanatok alatt felmérjük, ki domináns és ki alárendelt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.