HM: Megérkezett a magyar segítség Szlovéniába
A helikopterek egy felszállással csaknem hétszáz kilogramm élelmiszert szállítanak ki a rászorulóknak.
A helikopterek egy felszállással csaknem hétszáz kilogramm élelmiszert szállítanak ki a rászorulóknak.
A Honvéd Vezérkar főnökének világos képe van arról, hogy hova szeretne eljutni, mit kell fejleszteni, mi az, amit meg kell tartani, és mi az, amit esetleg el kell felejteni és nem szabad továbbvinnie a honvédségnek.
A Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult el a helyszínre Kecskemétről.
A miniszter szerint ha nem teszünk meg mindent a tűzszünetért és a békéért, egész Európa újra lángokban állhat.
A Dunakanyar térségében gyakorlatoznak a kora reggeli órákban csütörtökön a vadászpilóták.
A szudáni helyzet azt tette szükségessé, hogy a TEK részvételével és a Magyar Honvédség kapacitásait kihasználva cselekedjünk − jelentette be a honvédelmi miniszter.
Jól vizsgázott a tesztlövészeten a nyáron érkező H225-ös, amit a honvédelmi miniszter is kipróbált.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf megkoszorúzta a Vértesben elesett honvédek sírját.
Kiállításon mutatják be a több mint százéves múltra visszatekintő hadihajós alakulat múltját, jelenét és jövőjét.
Országos toborzókampányt indít a Magyar Honvédség, zajlik a fiatalitás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A konzervatív aktivistát a nyakán érte a lövés.
Várhelyi szerint ez reményt adhat az együttműködésre.
Washington árnyéka Brüsszel felett.
Az esős időben, a szokottnál csúszósabb úton két autó ütközött.
A magyar példa a GB News vitájában került középpontba.
A panasztevők szeretnék, hogy a rendeletet minősítsék alaptörvénybe ütközőnek.
Az Európai Néppárt vezetője úgy véli, hogy Európának határozott lépésekre van szüksége.
A magyar példa a GB News vitájában került középpontba.
A panasztevők szeretnék, hogy a rendeletet minősítsék alaptörvénybe ütközőnek.
Az Európai Néppárt vezetője úgy véli, hogy Európának határozott lépésekre van szüksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.