Rangos elismerésben részesültek a hazai innovációk
Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett a mezőgazdaság digitalizációja és az innováció támogatása mellett.
Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett a mezőgazdaság digitalizációja és az innováció támogatása mellett.

Dinamikus léptékváltásra van szükség Magyarországon az innovációban.

Bebizonyosodott, hogy a járvány miatti súlyos helyzetben fontos a stabil gazdasági háttér, a szuverén nemzeti politika, az összefogás és a patrióta gazdaság.

Újjászületett a korábban sokat kritizált magyarországi innovációs ökoszisztéma, az eredményekről a hazai innováció atyja, Pakucs János beszélt lapunknak.

A járványhelyzetben is kulcsfontosságú a kutatás-fejlesztés, a műszaki és társadalmi előnyök mellett az innováció révén elért árbevételt is figyelembe veszi a zsűri.
A kitüntetést hagyományosan az Országházban nyújtják át a díjazottaknak, ám ez a járványra való tekintettel idén nem valósulhatott meg.
A Magyar Innovációs Nagydíj pályázat beadási határideje 2020. február 12-e 15 óra, az elismeréseket 2020. márciusában adják át.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.