Görögtűzbe borult a város: így vonultak a szurkolók a Puskás Arénába + videó
A Marco Rossi vezette nemzeti csapat idei első mérkőzését Észtország válogatottja ellen játssza.
A Marco Rossi vezette nemzeti csapat idei első mérkőzését Észtország válogatottja ellen játssza.

Kiderült, hogy ki lesz a középcsatár Észtország ellen. Rossi a kezdőben nem avat újoncot.

A román sajtó szerint az UEFA cáfol, az MLSZ viszont kitart az álláspontja mellett.

A magyar válogatott szövetségi kapitány csütörtökön Észtország ellen még kísérletezhet, hétfőn Bulgária ellen már nem.

Gellei Imre sorsát húsz évvel ezelőtt szintén az észtek elleni siralmas mérkőzés pecsételte meg.

Fiola Attila sérülés miatt nem léphet pályára az Észtország és Bulgária elleni válogatott-mérkőzésen.

Willi Orbán maga is őssejtdonor volt, és most folytatja nemes harcát. Paulo Dybala üzenetét is célba juttatta.

Összesen négy újonc, köztük két kapus van az Észtország, valamint Bulgária ellen készülő csapatban.

Fehér Csaba játszott BL-negyeddöntőn is, de érzelmileg a válogatott jelentette neki a legtöbbet.

Németh András megint gólt lőtt a Hamburgban, a statisztikája pedig egészen elképesztő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.