A bajnokcsapat edzésein gyakran voltak kakaskodások

A 2000-es évtizedben egyetlen magyar labdarúgó volt, aki negyeddöntőt játszhatott a Bajnokok Ligájában. Fehér Csaba a PSV Eindhoven színeiben jutott el eddig a fázisig az elitsorozatban. A labdarúgó itthon tagja volt az Újpest máig utolsó bajnokcsapatának, amely súlyos anyagi nehézségek ellenére nyert aranyérmet. A válogatottban negyvenegy alkalommal szerepelt, ezek a meccsek egytől egyig nagyon kedvesek számára.

20230215 budapest szusza ferenc stadion feher csaba volt labdarugo havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

– Pécsről Újpestre vezetett az útja, ahol magyar bajnoki címet is szerzett. Mi volt annak a csapatnak a titka?
– Több fiatal játékossal együtt kerültem Újpestre: Zombori Zalán, Tamási Zoltán, Kovács Zoltán és én olyan öltözőbe léptünk be, ahol ott voltak a régebbi újpesti játékosok: Szanyó Károly, Véber György, Szlezák Zoltán. Ha az edzésen öreg–fiatal meccs volt, az vérre ment, gyakran fordultak elő kakaskodások, de ha a két összeugró játékos másnap egy csapatban volt, akkor már egymásért küzdöttek. Nem gondolom, hogy szakmailag annyival jobb munkát végeztünk volna, mint a riválisok, az MTK, a Fradi vagy a Győr, a jó közösség, a sok erős, győztes típusú játékos volt a fő mozgatórúgója a ’98-as bajnoki címnek. Belegondolni is rossz, hogy ennek huszonöt éve, senki nem gondolta volna akkor, hogy ennyi idő eltelik újabb újpesti bajnokcsapat nélkül, most mégis ez a helyzet.

– Miért hagyta el mégis az Újpestet, és lett az MTK játékosa?
– Több okból. Az Újpest addigra olyan helyzetbe került, hogy el kellett adnia a játékosait. Már a bajnoki címmel végződött idényben is előfordult, hogy három-négy hónapig nem kaptunk fizetést. Válogatott játékos voltam, mégis kis túlzással a szüleim tartottak el, legalábbis néha nekik kellett kisegíteniük. Ezzel együtt én ezt nem éltem meg problémaként, persze akinek családja, gyereke volt, annak nyilván nem volt mindegy. Hiába voltak rendszeresek az ígérgetések, a helyzet nem javult. Az újpesti tapasztalataim rosszul jöttek, amikor Várszegi Gáborral megállapodtam, rosszabb feltételekkel szerződtem az MTK-hoz, mint amilyen fizetésem volt az Újpestnél, csak az volt a tárgyalási alap, hogy itt meg is kapom a pénzem. Az MTK erős csapat volt, Illés Bélával, Halmai Gáborral, az pedig különösen motivált, hogy Henk ten Cate személyében holland edzővel dolgozhatok együtt.

– Már akkor is Hollandia felé kacsintgatott?
– Valami kötődésem volt, gyerekként Gullit és Van Basten a kedvenc játékosaim voltak. De leginkább csak tisztában voltam vele, hogy a holland magasabb szintű futballkultúra, új, komoly kihívást jelenthet.

– Ez a számítása mennyire vált be?
– Az igazi különbséggel nem is Magyarországon találkoztam, hanem Hollandiában, amikor Ten Cate által kerültem a Bredához, Sok jó edzőm volt, mindegyiktől tudtam tanulni, de messze tőle a legtöbbet. Pedig nagyon nehéz volt vele együtt dolgozni, minden nap maximumot követelt, a legegyszerűbb feladatoknál is a tökéletes végrehajtást. Érdekes, hogy Magyarországon nem működött igazán a módszere, hiszen a bajnok MTK-t vette át, de nem tudott címet védeni. Breda után viszont Barcelonába került Frank Rijkaard pályaedzőjeként, majd volt az Ajaxban és a Chelsea-ben is, abban a közegben tudott kiteljesedni.

– A hollandiai évek előtt megjárta Belgiumot is. Milyen élmény volt a Geelnél töltött fél év?
– Nagyon jó első lépés volt, köztes állapot az akkori magyar viszonyok és a profizmus között. Télen kerültünk ki többen magyarok, akkoriban szó volt róla, hogy Várszegi Gábor megveszi a klubot, amely az utolsó helyen állt. Hamar éreztük a különbséget, jobb stadionokban, több néző előtt játszottunk, de az igazi kultúrsokk az utolsó fordulóban ért. Jó tavaszt produkáltunk, de olyan nagy volt a lemaradás, hogy az utolsó fordulóban a Club Brugge ellen is nyernünk kellett volna. Hazai pályán kikaptunk, ami azt jelentette, hogy kiesett a csapat, az emberek mégis felállva tapsoltak meg minket a lelátóról.

– A NAC Breda mennyiben jelentett előrelépést a belgiumi fél év után?
– Még magasabb színvonal, még több néző. A Breda most a másodosztályban szerepel, de a mai napig híres Hollandián belül arról, hogy ennél a csapatnál van a legjobb hangulat a hazai meccseken. Akkor éppen feljutott a csapat az élvonalba, ha volt egy jó becsúszó szerelés, azt is megünnepelték. Babos Gábor és az én leigazolásomhoz Henk ten Cate ragaszkodott, akinek a hatása a mai napig érezhető. Az akkori csapatkapitány, Alfred Schreuder az Ajax edzője volt, most a Leeds Unitednél is képben van. Arne Slot a Feyenoord vezetőedzője, Earnie Stewart most került a PSV-hez, előtte az amerikai szövetség sportigazgatója volt.

Az világ egyik legfurcsább nevű klubja A NAC Breda 1912-ben két klub egyesüléséből jött létre. A klub teljes neve: Nooit opgeven altijd doorzetten, Aangenaam door vermaak en nuttig door ontspanning, Combinatie Breda. Magyar fordításban: Soha ne add fel, mindig tarts ki (ez volt az egyik előd neve), Kellemes a szórakozásra, hasznos a relaxálásra (ez volt a második előd neve), Kombináció Breda.

– Segítette, hogy nem egyedüli magyar volt a Bredában?
– Valljuk meg őszintén, ha Hollandiában egy feljutó csapathoz érkezik két magyar, nem tör ki örömünnep, hogy biztos a bennmaradás. De sikerült ezt a hangulatot megváltoztatni a teljesítményünkkel, ráadásul egy évvel később csatlakozott hozzánk Pető Tamás, aki nekem már Újpesten is csapattársam volt, s a mai napig barátok vagyunk. Sokat tudtunk egymásnak segíteni.

– A legerősebb klub, amelyben játszott, a PSV Eindhoven volt. Pályára léphetett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is, viszont kétszer is kölcsönadták. Mennyire pozitív az összkép, lehetett volna többet kihozni a legnagyobb lehetőségéből?
– Ahhoz hasonlítanám ezt, mint amikor egy hegymászó azon gondolkozik egész életében, hogy majd egy csúcsra, a legmagasabb pontra eljusson, mert onnan szép a kilátás. Én megfogtam annak a csúcsnak a szélét, de onnan lecsúszott a kezem. Fel tudtam kukucskálni, hogy itt tényleg minden nagyon szép, de ahhoz nem voltam elég jó, hogy igazán kiélvezzem, hogy huzamosabb ideig a legmagasabb szinten maradjak. Mert ez tényleg az volt, a kölcsönadásokat leszámítva ténylegesen másfél évet töltöttem a PSV-nél, az egyik idényben BL-elődöntőt játszott a csapat – akkor én félévkor hazajöttem Újpestre, a csoportkörben játszottam –, a másikban negyeddöntős. Az volt az elmúlt harminc év legerősebb PSV-je, azóta sem jutott el ilyen magasságokba a klub. Én mind a két sorozatnak tevékeny részese voltam, főleg a másodiknak.

A PSV 2007-ben az Arsenalt búcsúztatta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, Fehér Csaba végigjátszotta a londoni visszavágót 

– A magyar válogatott színeiben összesen negyvenegy mérkőzésen szerepelt. Melyik a legkedvesebb emlék?
– Mind a negyvenegy kedvenc. Ha mégis ki kell emelni egyet, akkor az a legelső. Bicskei Bertalan első meccse volt a válogatott élén, Bécsben nyertünk Ausztria ellen 3-2-re. Király Gábor is akkor debütált, tizenegyest védett. A lelátón szerintem hat-nyolc ezer magyar szurkoló volt. Maradandó emlék, de ez az összesre igaz. A válogatottban érzelmileg mind a sikerek, mind a kudarcok sokkal erősebb reakciót váltottak ki, mint a Bredában vagy a PSV-ben.

– Bredai csapattársa, Babos Gábor kint maradt Hollandiában, most is ott dolgozik. Önben is felmerült ez?
– Az utolsó hollandiai években a szerződéshosszabbítások tárgyalásai során mindig felmerült, hogy a játék befejeztével szeretnék-e ott dolgozni valamilyen pozícióban. Vonzó, kecsegtető lehetőség lett volna, ha csak a futballt nézzük, de engem úgy neveltek, és úgy élem az életemet, hogy a futballon kívül van más is. Akkoriban születtek a gyerekek, hozzájuk tartoznak nagyszülők is, akiknek jó, ha gyakrabban látják az unokákat, és ugyanez fordítva is igaz. Érzelmileg sokkal több minden kötött Magyarországhoz, ezért úgy döntöttünk, hogy hazajövünk.

– A felsorolt bredai excsapattársakhoz hasonló edzői ambíciókkal hogy áll?
– A Vasas akadémiáján szagoltam bele az edzősködésbe, de túl korán kezdtem el. Rájöttem, hogy én még inkább szeretnék edzeni, mint edzést tartani. Egészen negyvenöt éves koromig fociztam a BLSZ I-ben, aztán az MLSZ-es munkámmal nem tudtam összeegyeztetni, de a mai napig bánom, hogy abbahagytam. Az MLSZ csalódást jelentett, ez egyértelmű, de maradtak ambícióm. Továbbra is szívesen dolgoznék a magyar labdarúgásban, de nem minden áron. Bizonyára meg kellene találnom egy egészséges egyensúlyt, hogy miből engedhetek a kint tanultakból, de van, amiből nem lehet.

– Milyennek találja a televíziós szakértői munkát?
– Nagyon szeretem, bár munkának nem nevezném, hogy meccset nézek, aztán beszélgetek róla. Régebben, amikor kicsik voltak a gyerekek, viccesen úgy fogalmaztam, hogy ott legalább nyugodtan tudok futballmeccset nézni, de ma már persze a fiammal is nézünk meccseket. Komolyra fordítva: nagyon jó a közeg, olyanok a társak, akik ugyanúgy élnek-halnak a fociért, mint én, és nagyon sokat tudnak is róla. Szerintem tanulunk egymástól, hogy kicsit más szemszögből nézzük a focit. Az ottanihoz hasonló egészséges vitából lenne többre szükség a magyar futballban, mert ez a fejlődésnek az alapvető mozgatórugója lenne.

Borítókép: Fehér Csaba (Fotó: Havran Zoltán)