Curacao válogatottjának edzője a magyar futballt is szolgálná

Meglehet, hogy nála többször senki sem ült a magyar válogatott kispadján, hiszen Babos Gábor 1997 és 2009 között többnyire második számú kapus volt, így mindössze 27-szer szerepelt a nemzeti csapatban. Babos önkritikusan tekint vissza a pályafutására: élete lehetőségével a Feyenoord kapusaként nem tudott élni, a Henk ten Catéval ápolt jó kapcsolat ellenére a Barcelona pedig nem az ő szintje lett volna. Ezzel együtt elégedett azzal, amit elért, Hollandiá­ban kétszer is a legjobb kapusnak választották meg, tavaly óta pedig klubja, a NAC Breda mellett az egzotikus sziget, Curacao válogatottjánál is kapusedzőként dolgozik. Egy nap újra leülne a magyar kispadra is.

ZUNDERT, Netherlands, 03-07-2021, football, , Keuken Kampioen Divisie, season 2021 / 2022, NAC goalkeeper trainer Gabor Babos during the testmatch Zundertse Selectie - NAC (Photo by Pro Shots/Sipa USA) No Use Germany. Fotó: Pro Shots/Sipa USA via Reuters C

– Decemberben 48 évesen, kapusedzőként bekerült a NAC Breda meccskeretébe az Almere City elleni holland másodosztályú bajnokin. Mi történt pontosan?
– A mérkőzés előtti napon az első számú kapusunk koronavírusos lett, három órával a kezdés előtt pedig a harmadik számú kapus tesztje is pozitív eredményt mutatott. A második számú kapus védett a meccsen, de a levegőben lógott a kérdés, hogy ki ül le mögé a kispadra, mivel az U21-es csapat mindkét kapusa sérült volt éppen. Felrendeltük az U18-as együttes egyik 17 éves kapusát, plusz a klub gyorsan kikérte az én játékengedélyemet is, így papíron bevethető voltam. Annak az esélye azonban nagyon kicsi volt, hogy pályára is lépjek. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Babos Gábor a magyar válogatottban Cristiano Ronaldo ellen is védett Fotó: Szabó Miklós

– Több mint hét éve visszavonult. Ha úgy alakult volna, hogy mégis szükség van a védéseire, készen állt volna a feladatra?
– Még elvagyok a kapuban is. Edzéseken megesik, hogy beszállok az egymás közti játékba védeni, de az igazat megvallva, az ambícióm régóta nem az, hogy a kapuban álljak. Érzem magamon, hogy a fizikai állapotom egészen másmilyen, mint 2015-ben volt, amikor abbahagytam a játékot.

– Klubjaiban összesen több mint hatszáz profi meccsen védett. Mi a kapusszerep szépsége?
– Tizenegy voltam, amikor elkezdtem futballozni, mezőnyjátékosként kezdtem, de mivel nem volt kapus, beálltam én. Édesapám is kapus volt Sopronban a másodosztályban, talán ez is kellett hozzá, hogy ezen a poszton találtam meg önmagam. Nagy a felelősség, mert ha kapsz egy potyagólt, mindenki rajtad röhög, de engem az fogott meg benne, hogy vannak szituációk, amelyekben csak a kapus tud erőt adni a csapatnak egy-egy védéssel. Ez a legszebb abban, ha kapus vagy.

– Ha már szóba kerültek a potyagólok, önnek volt olyan, ami mély nyomot hagyott az emlékeiben?
– Hogyne, a Sopron színeiben rögtön a negyedik NB I-es meccsemen egy potyagóllal kaptunk ki 1-0-ra a Ferencvárostól idegenben. Tizenkétezer ember volt a lelátókon az Üllői úton, én meg rutintalan 19 éves voltam, és becsorgott a labda a lábaim között Zavadszky Gábor lövése után. Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy a hiba része a játéknak, de eredményeket hosszabb távon csak úgy érhet el az ember, ha túl tudja tenni magát rajta, amihez mentálisan és fizikailag is tökéletes állapotra van szükség. Szerencsés voltam, mert Sopronban ezután is bíztak bennem az edzők és a csapattársak, továbbra is megkaptam a lehetőséget, és a rákövetkező évben leigazolt az MTK.

A Fradi ellen kapott potyagól:

– Ott pedig hamarosan befutott kapusként, és a válogatottba is bekerült.
– Kakas László volt a kapusedző, akivel sikeres éveket dolgoztam együtt. Nagyszerű csapatunk volt Illés Bélával, Halmai Gáborral és Lőrincz Emillel a pályán, bajnoki címeket és kupagyőzelmeket ünnepeltünk, 1995 és 2000 között az egyik legjobb magyar klub volt az MTK.

– Az említett időszak végén egy évre a holland Henk ten Cate lett a vezetőedző, aki az ön pályafutására komoly hatással volt.
– Jó benyomást tehettem rá az MTK-nál, mert 2000-ben, amikor ő visszatért Hollandiába, és a NAC Breda vezetőedzője lett, engem és Fehér Csabát vitt magával. Jól kezdődött a külföldi pályafutásom, hiszen a NAC egy évvel korábban még a másodosztályban szerepelt, aztán hamarosan bejutottunk az UEFA-kupába, engem pedig a bajnokság legjobb kapusának választottak meg.

– Rögtön utána, 2004 nyarán a Feyenoord szerződtette. Ez volt a nagy lehetőség a karrier­jében, nagy múltú klubba került, de egy felemás év után távozott. Mi volt a baj?
– Ha visszatekintek a pályafutásomra, ez volt egyetlen csapatom, amelyben sikertelen voltam. A Feyenoord két évvel korábban megnyerte az UEFA-kupát, a sikeredző Bert van Marwijk azonban épp akkor távozott, amikor én érkeztem, a helyét Ruud Gullit vette át vezetőedzőként. Új csapat építésébe kezdtek, sok volt a légiós, én is megkaptam a lehetőséget, összesen 29 meccsen védtem abban az idényben, többek közt a Fradi ellen 1-1-re végződött UEFA-kupa-meccsen is, elvileg én voltam az első számú kapus. Őszintén megvallva nem az volt életem legjobb idénye, és egy év elteltével a klub vezetői közölték velem, hogy a jövőben valószínűleg csak csere leszek, vagy elmehetek kölcsönbe játszani. Ekkor kerültem a NEC Nijmegenhez, amelyben újabb sikeres nyolc évet töltöttem el; 2008-ban újra megválasztottak a holland liga legjobb kapusának.

– Néha eszébe jut, hogy nem lett volna-e jobb maradni a Feyenoordnál, és megküzdeni a helyéért?
– Ezen sokat gondolkodtam akkor és azóta is. Én mindig játszani akartam, hogy egy kisebb csapatban, az nem érdekelt. Ismerem magam annyira, hogy ha egész héten csak edzettem volna, és a hét végén nem állhatok a kapuba, akkor boldogtalanná váltam volna. Utólag sem érzem rossz döntésnek, hogy távoztam, mert például a 2008–2009-es UEFA-kupa-szereplés a NEC-cel, amely során az egyenes kieséses szakaszban a Hamburg ellen estünk ki, az én szememben óriási siker volt.

Babos Gábor ma már kapusedzőként boldogul Fotó: Joris Verwijst/Orange Pictures/BSR Agency/Getty Images

– Henk ten Cate ezekben az években a Barcelona másodedzője volt Frank Rijkaard mellett, majd vezette az Ajaxot és dolgozott a Chelsea szakmai stábjában is. Sosem került szóba, hogy újra együtt dolgozzanak?
– Amikor elment a NAC-tól a Barcelonába, utána egy darabig még tartottuk a kapcsolatot, de muszáj reálisnak maradni: bár én elégedett vagyok azzal, amit elértem, önkritikusan nézve a Barcelona már egy olyan következő lépcsőfok lett volna, amelyhez a képességeim nem voltak elegendőek. Az viszont szóba került, hogy az Ajax leigazol, de csak második számú kapusnak vett volna meg, én meg, mint mondtam, mindig játszani akartam.

– A válogatottban a legtöbbször viszont csere volt.
– Ennek egyszerű magyarázata van: Király Gábor állt előttem a sorban. Kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint tíz évig mi ketten voltunk a válogatott kapusai. Úgy kezdtük együtt, hogy ő a Bundesligában és a BL-ben védett a Herthában, én meg a holland középcsapat NAC-ban. Király Gábor az én szememben is előrébb tartott nálam, így természetesnek vettem, hogy ő élvezte a szövetségi kapitányok bizalmát. Ő szombathelyi, én soproni vagyok, ha nem is jártunk össze, de mindig jól kijöttünk egymással, sokszor szobatársak is voltunk a válogatottnál. Csak elismeréssel tudok beszélni a pályafutásáról. Ő 108-szor védett, én 27-szer védtem a válogatottban, de vagy hetvenszer ott lehettem a kispadon. Az sem rossz, nem igaz?

– Ugyanakkor előbb volt válogatott, mint Király Gábor, aki a Jugoszlávia elleni, 1997-es vb-pótselejtezős horrorvereségek után debütált a nemzeti csapatban, ön pedig…
– …én pedig a belgrádi visszavágón már ott álltam a kapuban. Csank Jánosnál lettem válogatott, Sáfár Szabolcs cseréje voltam. A Jugoszlávia elleni pótselejtezőn ott volt az esély, hogy kijussunk a franciaországi vb-re, de az első meccset iszonyatosan elszúrtuk, 7-1-re kikaptunk, ami a kispadon ülve is kínszenvedés volt. Teljesen összetört a csapat, és úgy utaztunk Belgrádba, hogy tudtuk, semmi esélyünk. Huszonhárom éves voltam, előtte csak egy-két meccsen védtem a válogatottban, és kaptam egy ötöst. Mit mondjak, nem a legszebb emlékem.

– Apropó: melyik volt a legszebb?
– A Brazília elleni 2004-es barátságos meccs annak ellenére is, hogy 4-1-re kikaptunk, mert fantasztikus volt a régi Puskás-stadionban telt ház előtt olyan klasszisok ellen játszani, mint Ronaldinho, Kaká és Roberto Carlos. De az utolsó válogatott meccsemet is mondhatnám, amelyen 1-0-ra győztünk Dániában a vb-selejtezőn, így szépen sikerült lezárnom a karrie­rem ezen részét.

– Az volt az egyetlen selejtezősorozat, amelyen első számú kapus volt a válogatottban.
– Erwin Koeman volt a kapitány, és biztos nem véletlen, hogy éppen ő bízott bennem ennyire, hiszen jól ismert Hollandiából. Én már a dánok elleni meccs előtt eldöntöttem, hogy ezzel a sorozattal véget ér a pályafutásom a válogatottban, 35 évesen már nem az enyém volt a jövő. Arra viszont nem tudom a választ, hogy Koeman miért nem folytathatta a munkát, hiszen egy nagyon erős csoportban sokáig harcban maradtunk.

– Korábban Lothar Matthäus kapitánysága idején nem jött a válogatottba. Hogyan emlékszik vissza a konfliktusra?
– Akkor kerültem a Feyenoordba, és húzós programunk volt. Nem akartam sérültet jelenteni, vagy hasonló kifogással élni, inkább nyíltan megmondtam, hogy új vagyok a klubomban, szeretném bejátszani magam, ezért most nem mennék haza a válogatottba. Matthäus ezt nem fogadta el. Ezt leszámítva ha hívtak, mindig mentem.

– Tisztázták a dolgot Matthäusszal?
– Nem is találkoztunk azóta.

A válogatottban a legtöbbször csak csere volt Fotó: Szabó Miklós/Nemzeti sport

– A visszavonulása óta kapusedzőként dolgozik korábbi klubjainál, előbb a NEC Nijmegen­nél, jelenleg a NAC Bredánál. Egyértelmű volt, hogy ez lesz a jövője?
– Egész életemben a kapuban álltam, annál jobban semmihez sem értek, mint a kapusok felkészítéséhez. Egyébként tavaly Curacao válogatottjának a kapusedzője is lettem, a Nemzetek Ligájában játszottunk Honduras és Kanada ellen is. Márciusban következik a Kanada elleni visszavágó, és nagyon szeretnénk kijutni az Arany-kupára.

– Hogyan került oda?
– Curacao egy kis sziget a Karib-tengeren, volt holland gyarmat, ma is a Holland Királyság része, és a válogatottban is többségében hollandok játszanak. Sokszor jártam oda nyaralni, és nagyon a szívemhez nőttek az ottani emberek. Így amikor felkértek, elfogadtam a feladatot.

– Egy nap a magyar válogatottnál is szívesen dolgozna?
– Azért is hoztam szóba Curacaót, mert a terveim között szerepel, hogy a magyar válogatott kapusedzője legyek. Erre egyelőre nem volt lehetőség, de egyszer talán ennek is eljön az ideje, és akkor nem kell majd sokat gondolkodnom, hogy igent mondjak-e rá.

– Ha jól tudjuk, Dániel fia is futballozik. Mit lát benne?
– Dani Popovics Sándor lányával, Claudiával kötött, második házasságom gyümölcse. Tizennégy éves, de már 182 centi magas, ballábas és középhátvédet játszik a NAC utánpótlásában. Remélem, hogy a tehetsége és az adottsága is megvan ahhoz, hogy hamarosan egy újabb Babost lássunk a futballpályákon.

Borítókép: Babos Gábor jelenleg főállásban a NAC Breda kapusedzője (Fotó: Pro Shots/Sipa USA via Reuters C)