Király Gábor saját kezűleg vágta a papírfecnit a B középnek

– Ha azt mondom, Bon Jovi: It’s My Life…?

– Adrenalinbomba – vágta rá Király Gábor. – 2000-től az összes hazai meccsem előtt ez a szám kísért fel a pályára, hiszen az üteme, a lendülete, a keménysége jól párosítható a labdarúgással.

– Miért pont Bon Jovi? Honnan a rajongás?

– Régen nagy Scorpions-fanatikus voltam, és még emlékszem arra, amikor Bon Jovi a Scorpions előzenekara volt. Egy idő után átpártoltam hozzájuk. Konkrétan az It’s My Life pedig 2000–2001 környékén lett meghatározó. Azokban az években szerepeltem a Herthával a Bajnokok Ligájában és született meg a lányom Berlinben. Óriási energiaőrületben éltünk, és a szám tartalma, ritmusa jól kifejezte a napjainkat.

– 2013-ban személyesen találkozhatott az együttes frontemberével, Jon Bon Jovival, aki az 1860 München mérkőzése után látogatott el az Allianz Arénába.

– A gyerekeim a mai napig nevetve mesélik, hogy sosem láttak olyannak, mint akkor.

Király Gábor ma már a saját sportegyesületét vezeti Szombathelyen Fotó: Vas Népe/Unger Tamás

– Miért?

– Nagyon alacsony a pulzusom, de akkor az egekbe szökött, teljesen meg voltam döbbenve. 3-0-ra nyertünk az Aalen ellen, jöttem le a pályáról, amikor odaszólt a sajtófőnök, hogy egy órán belül érkezik a stadionba Jon Bon Jovi. Tudta, hogy rajongok érte, ezért leszervezte a találkozót a média kizárásával, csak a családom és én lehettünk ott, ez volt Bon Jovi feltétele. Korábban megesett, hogy a szurkolók akár remegő kezekkel léptek oda hozzám aláírást kérni, és végre megtapasztaltam, milyen a másik oldalon állni. Hihetetlen meglepetés volt, csak kétszer éreztem ilyet életemben.

– Mi volt a másik eset?

– Amikor Peter Schmeichellel találkoztam. Az Aston Villával játszottunk az Old Traffordon, öltözködtem, amikor arra lettem figyelmes, hogy a csapattársaim beszélnek valakihez. Akkor vettem észre, hogy Peter Schmeichel támaszkodik az ajtófélfának mellettem. Az én fejemben ő az 1992-ben Európa-bajnok dán válogatott és a Manchester United legendájaként élt, akit csak a tévében láttam védeni, talán ezért érintett meg ennyire a találkozás.

Játszottam David Beckham, Cristiano Ronaldo vagy Oliver Kahn ellen is, de rájuk sosem gondoltam így, mert ellenfelekként közvetlenebb a kapcsolat. Schmeichel más volt.

– Ha eligazolt volna az Arsenalba, a Real Madridba, a Milanba vagy a Chelsea-be, amelyeknek az érdeklődéséről korábban nyilatkozott, még több hasonló találkozásban lehetett volna része.

– Nem bánom, a pályafutásom huszonhat évének úgy kellett felépülnie, ahogy történt. Gyerekkoromban nem a nagy csapatokról álmodoztam, hanem arról, hogy minél több meccsen tudjak védeni profi kapusként. Ezért is vezettem egy spirálfüzetben az összes mérkőzésem alapinformációit. 882 találkozó lett a vége, amire büszke vagyok. Egy-egy átigazolás viszont kevés százalékban múlik a játékoson, ezt már fiatalon megértettem. Érkeztek ajánlatok, de a klub nem akart elengedni, én pedig soha nem követelőztem, hanem tettem a dolgomat. Volt, amikor azt sem tudtam, pontosan mennyit keresek havonta, mert csak az érdekelt, hogy tanuljak.

– A 882 meccsből mennyire különleges az a négy, amelyeken a 2016-os Európa-bajnokságon védett?

– A futball nagyszínpadán léptünk fel, leírhatatlan ünnepi hangulatra emlékszem. Az Eb-t megelőző négy-öt hetes alapozás nagyon kemény volt, de negyvenévesen is megérte még egy lapáttal rátenni, mert az a fantasztikus eufória, amit Franciaországban és itthon láttunk, örök emlék.

Király Gábor bravúros védése Kevin De Bruyne lövése után a 2016-os Eb-n, a Magyarország–Belgium nyolcaddöntőn:

– Mit gondol a válogatott mostani kapusairól?

– Kicsit furcsán érzem magam, mert eltelt öt év az előző Eb óta, de lényegében csak én estem ki az akkori kapusok közül. Gulácsi Péter, Dibusz Dénes és Bogdán Ádám már akkor képben voltak, előbbi kettő kint is volt a tornán. Más-más stílust képviselnek, de egyikük sem véletlenül tagja a válogatottnak, kapusposzton mindig erősek voltunk.

– 2016-ban önöknek sem adtak sok esélyt az Eb előtt, de most még nehezebb dolga van a csapatnak a csoportellenfeleket látva. Mire számít?

– Mindenekelőtt fontos megemlíteni, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnök vezetése alatt már a második Eb-re jutott ki a válogatott, ami nagy siker. Mondják, hogy halálcsoportba kerültünk, de a nyomás nem rajtunk van, tőlünk senki nem vár továbbjutást, de biztos vagyok benne, hogy 2016-hoz hasonlóan megnehezítjük a nagyok dolgát. Nagy Ádám és Kleinheisler László például öt éve még fiatalon kerültek be a csapatba, de most már tapasztaltabbak. Marco Rossi pedig jó vezető, egyszerű és tiszta utasításokat ad. Én nem aggódom.

– A legutóbbi Eb idején olyan magasra szökött a futball-láz, hogy sokan az ön védjegyévé vált szürke mackónadrágban mentek munkába. Erről a ruhadarabról már mindent elmondott, de volt-e más, kevésbé ismert babonája, amely végigkísérte a karrierjét?

– Mindig abban hittem, hogy a munka határozza meg a teljesítményt, de több babonám is volt, amelyekre támaszkodtam. Ami talán a leghosszabban elkísért, az a tizenhármas számú kosarasmez, amelyet mindig a kapusmezem alatt viseltem. Tizenhét-tizennyolc éves voltam, amikor a Haladással az NB II-ben játszottunk, és Veszprémben egy olyan góllal kaptunk ki, hogy a göröngyös talajon megpattant a labda. Utána én voltam az utolsó az öltözőben, ahol ottmaradt ez a kosarasmez. Nem tudtam, kié, és megtanultam, hogy az öltözőben semmit sem hagyunk ott, így eltettem. Később sem lett meg a gazdája, így elkezdtem használni, mert jó hosszú volt, és vetődés közben sem csúszott ki a nadrágomból. Egyre jobban ment a védés, jöttek a bravúrok, ezek után eszembe sem jutott megválni tőle. Bár egy idő után természetesen elvásott az anyaga, elszakadt, ezért egyszer pótolnom kellett, de azt már az utolsó meccsemig használtam, az Eb-n is rajtam volt.

Király Gábor 108-szoros magyar válogatott, s holtversenyben rekorder Fotó: Vas Népe/Unger Tamás

– Tizennyolc évig védett Németországban és Angliában. Meg tudná fogalmazni, mi a legértékesebb, amit a futballtól kapott?

– A bizalmi kapcsolatok. Amikor kint van a stadionban hetven-nyolcvanezer ember, Szombathely teljes lakossága, és minden mozdulatod, hibád a fókuszba kerül, az egy olyan dimenzió, amelyet csak azok érthetnek meg, akik átélték ugyanezt. Ez pedig egy életre összeköt. Megesik, hogy üzenetet váltok Giovane Élberrel és Kraszimir Balakovval, akik csak két kiragadott példa, ráadásul ellenfelek voltak, de ez is mutatja, hogy akik a pályáról ismerik egymást, azok között a visszavonulás után is él a bizalom.

Tudják, hogy ha felhívnak, érdeklődnek mondjuk egy magyar játékosról, akkor nem azt mondom, amit valakik hallani akarnának, hanem azt, amit valóban gondolok.

– Vélhetően volt klubja, a Hertha, azon belül Dárdai Pál vezetőedző is ezért hívta volna Berlinbe kapusedzőnek Petry Zsolt kirúgása után. Miért nem mondott igent?

– Nekik hat hétre, azaz a nyárig kellett egy kapusedző. Megtisztelő volt, hogy rám gondoltak, de ezt nem tudtam volna összeegyeztetni az itthoni teendőimmel, legfeljebb egy-két hétre tudtam volna elszabadulni Szombathelyről.

– Egyáltalán vannak edzői, kapusedzői ambíciói?

– Megszereztem az edzői képesítéseket, és hetente egyszer tartok kapusedzéseket, főleg a technikában segítek, de létesítménytulajdonosként és cégvezetőként inkább más feladataim vannak.

– Mi a célja a Király Sportegyesülettel?

– A 2006-os alapításkor kimondtuk, hogy a maximum az NB III, ezt most is tartom. Szombathelyen a Haladásnak kell az első- vagy másodosztályban lennie, de szükség lenne mellette a városban egy stabil szakmai műhelyre az NB III-ban is. Ezt szeretnénk elérni. Idén másodikok lettünk a megyei első osztályban, de semmit sem siettetünk, fontosabb, hogy az alapok rendben legyenek. Kétszázötven gyerek sportol nálunk huszonkét edző irányításával. A belga Double Pass független auditor cég minősítése alapján B tehetségközpont lettünk, amelyből jellemzően csak egy van megyénként. Szeretnénk maximálisan megfelelni a szakmai elvárásoknak, amelyeket az MLSZ a tehetségközpontokkal szemben támaszt.

Király Gábor egyesületében 250 gyerek sportol Fotó: Vas Népe/Unger Tamás

– Meglehetősen furcsán alakult a visszavonulása pályafutása egyetlen magyar együtteséből, a Haladásból a 2019-es, NB I-ből való kiesés után. Tisztességes búcsút is a szurkolóktól kapott, nem a klubtól. Milyen a kapcsolata a Haladással?

– Melyik Haladásról beszélünk? Van a Haladás VSE, amelyben nevelkedtem. És van a Haladás profi csapata, egy külön gazdasági társaság, amelyben mindenkinek megvan a szerepe és elképzelése. Az, hogy nem volt búcsúmeccsem, már nem foglalkoztat. Amikor tizenhét évesen a Haladás felnőttcsapatában védtem, két nagy reklámtáskát töltöttem meg újságfecnivel, amiket kivágtam és átadtam a B középnek, hogy legyen mit szórniuk a gólörömnél. A szurkolók ezt nem felejtették el, ők el is búcsúztattak. Mindenki tudja, mit jelent nekem a Haladás. Bárkivel le tudok ülni beszélni és együttműködni, ha a másik fél is akarja, de amikor azt mondják, hogy „gyere, Gabi, segíts!”, akkor tudni szeretném, mit akarnak elérni, mi a pontos feladat. Itt akadunk el mindig. Segítenék, de nem tudom, miben kellene. Úgy meg nehéz.

Kövesse nálunk a magyar válogatott szereplését és az Európa-bajnokságot ITT!