Magyar Péter botránya: döntő bizonyítékok lehetnek a Dunából kihalászott telefonon
Kiderülhet, hogy szórakozott Magyar Péter, mi az igaz abból, amit állít.
Kiderülhet, hogy szórakozott Magyar Péter, mi az igaz abból, amit állít.

Ha egy politikai elemző rendszeresen összevissza beszél, az erősen túl van a hibahatáron.

A Tisza alelnöke háborúpárti frakcióban folytathatja.

A bukott MSZP-társelnök szerint tizenöt nap alatt veszítettek el egymillió szavazót.

A baloldali politikust akkor kérdezte a Hír TV, amikor átvette európai parlamenti mandátumát.

Október 1-jén lép hivatalba a megválasztott testület.

A politikus péntek esti botrányára akár az EP-képviselői mandátuma is rámehet.

Magyar Péter botrányosan viselkedett egy szórakozóhelyen, az ügyben a rendőrség garázdaság és rongálás gyanújával indított nyomozást.

Magyar Péter a globalista oldalra állt, és innen kezdve mondhat bármit, a nemzeti szólamai hiteltelenek.

Így találkozik lét és nemlét a magyar baloldalon. Kísérteteket hord amott a szél, a többségük anyagtalan és lényegtelen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.

Ködös reggel, hideg nappal és szelesebb est jöhet szombaton.

Kevesebb önerő, hosszabb futamidő és nagyobb előleg segíti a családi házak korszerűsítését.

Karácsony, ajándékok és rengeteg cukiság a dunakeszi rendőrkutyáknál.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Az új trend az egészséges és funkcionális élelmiszer.

Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.