Orbán áll Orbán mögött: Magyarország a konzervatív Európa modellje
„Brüsszelnek teljesen át kell alakulnia, ezzel az üzenettel lépünk az európai választási küzdelembe.”
„Brüsszelnek teljesen át kell alakulnia, ezzel az üzenettel lépünk az európai választási küzdelembe.”

„Abszolút érdekünk, hogy ezt a jó együttműködést ne csak fenntartsuk, hanem folyamatosan fejlesszük is.”

– Mi vagyunk azok, akik szeretjük a hazánkat és tisztelünk mindenkit, akik szeretnénk megvédeni országunkat. Ők pedig azok, akik egy világnarratívát követnek, és szeretnék eltörölni a különböző hagyományokat, vallásokat – jelentette ki Harald Vilimsky, az osztrák FPÖ EP-képviselője a CPAC Hungaryn.

A történelem már bebizonyította, hogy Magyarország az egyik első európai ország, amely felismerte a nyitott határok veszélyét és a tömeges bevándorlás veszélyét – jelentette ki Andy Harris, Maryland állam kongresszusi képviselője a CPAC Hungaryn.

Az amerikai politikus szerint van mit tanulni a magyaroktól.

Európában mi biciklizünk a legtöbbet.

A magyar–kínai kapcsolatok 75. évfordulóján érkezik a kínai elnök Budapestre.

Honvédeink Jugoszlávia széthullása után szabadították fel a Délvidéket.

A béke fontosságát hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Ohad Tal izraeli képviselő szerint hazánk jó példát mutat az államhatár migrációtól való megvédésében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor történelmi sikere után mondta le nyilvános szereplését.

A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

A polgármester által megtévesztett szavazók a választás áldozatai.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

A magyar nemzet biztonsága című mű egyebek mellett arra keresi a választ, mi a legfontosabb kérdés az életben.

A 4iG SDT a műholdpályához tartozó frekvenciaerőforrásokat is az Eutelsattól bérli majd.

Árpád kiemelkedő jelentőségű szövetségeseként harcolt és nagy szerepet játszott a honfoglaló időszak hadjárataiban is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.