idezojelek

Kálmán Olga elszabadult

Ilyen fekete öves aljaskodás után nehéz higgadtnak maradni, a miniszterelnöknek mégis sikerült.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
MagyarországKálmán OlgaDK 2024. 11. 06. 5:00

Aki látta Kálmán Olga hétfői nagyjelenetét a parlamentben, az újfent megbizonyosodhatott róla: két Magyarország létezik, amelyek két párhuzamos egyenesen csücsülnek, s föltehetően még a végtelenben sem találkoznak. A „független-objektív” tévés vallatótisztből lett szemkilövető-párti politikus nem éri föl ésszel és nem képes átérezni a szívével: a külhoni magyarság a magyar nemzet szerves része, és segítenünk kell, hogy túléljék azt a „babiloni fogságot”, amelybe száznégy esztendeje taszította őket Kálmán Olgáék bezzeg-Nyugatja. A külhoni testvéreinkkel való összekapaszkodás: alap. Nemzeti minimum. Legalábbis azoknak, akik a magyarok sorsközösségébe tartoznak, s a szívük helyén nem üres sötétség tátong.
 

Kálmán Olga azt kérte számon a miniszterelnökön, miért jár a határon túli magyar diákoknak idén is százezer forintos iskolakezdési támogatás, miközben a magyarországiaknak nem.

 Negédesen hozzátette, dehogy sajnálja ő azt a pénzt a kintiektől, csupán cefetül aggódik a határon belüli magyar családokért, akik – legalábbis az ő sorvezetője szerint – nyomorognak.
Ilyen fekete öves aljaskodás után nehéz higgadtnak maradni, a miniszterelnöknek mégis sikerült. (Igaz, heti rendszerességgel kezeli az ilyen és ehhez hasonló pácienseket.) Orbán Viktor türelmesen próbálta fölvilágosítani Kálmánt: az anyaországi magyar családok sokkal több támogatást kapnak, mint a külhoniak. A kormány azt szeretné, ha a kinti magyarok is ugyanannyit kapnának, ám ez jelen pillanatban – részben jogi akadályok miatt – megoldhatatlan. Tudniillik lehetetlen családi adókedvezményt adni a külhoniaknak, mivel jelenleg egy másik ország állampolgárai. „Ha jól értem, ön sajnálja azt a pénzt, amit a határon túli magyar családok kapnak. Ez nem más, mint a 2004. decemberi népszavazás szégyenteljes folytatása” – fogalmazott a miniszterelnök. Kálmán Olga elméjéig mindez nem hatolt el, újra megkérdezte: miért nem kapnak ugyanannyit a bentiek, mint a kintiek. 

A kormányfő pedig még tagoltabban elismételte neki, amit az imént mondott, és amit a karonülők is fölfogtak, kivéve Kálmán Olgát.


Csak annak nem tűnt föl, hányféle, milyen és mekkora segítséget kaptak a magyar családok az elmúlt tizennégy évben, aki egy visszhangkamrában tengette napjait. Családi adókedvezmény, csok, otthonfelújítási program, nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, babakötvény, négy  vagy több gyermekes édesanyák szja-mentessége, gyed, gyes, gyet, gyod, csed, ingyenes tankönyvek és étkezés, ingyenes nyelvvizsga és KRESZ-vizsga. Sorolhatnám. Magyarország a nemzeti összterméke öt százalékát költi családtámogatásokra, ami európai, sőt világszinten is egyedülálló. Ám Kálmán Olga ezt is kevesli, csak hogy sunyin belerúghasson a külhoni magyarokba. (Mint Szabó Tímea, aki a maszkokat sajnálta az erdélyi magyaroktól.) Ez nem más, mint „a határon túli magyar emberekkel szembeni, kommunista időkből itt maradt, szocialista hangulatkeltés” – fogalmazott a miniszterelnök.
 

Hogy a külhoniak helyett kivel szórakozzon inkább Kálmán Olga? Kezelőorvosával, gyógyszerészével. 

Esetleg a baloldal friss üdvözítőjével, Magyar Péterrel, aki nemrég (na jó, 2021-ben) így áradozott a honi helyzetről: „soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem. Soha ilyen sokfajta és magas ösztöndíj nem állt a diákok rendelkezésére Magyarországon, mint jelenleg. Soha ilyen széles spektrumú és kedvező feltételű diákhitelezés nem támogatta a fiatalok továbbtanulását, mint a jelenlegi rendszer. Magyarországon soha ilyen széles családi és adókedvezménnyel nem támogatták a fiatalok munkába állását, otthonteremtését és családalapítását, mint jelenleg.” 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Hollandia aggasztó kormányozhatatlansága

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Éljen gusztus 20., kotmányunk ünnepe!

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Orbán Viktor De Gaulle szerepében

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

A sokszínűség idiótái

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.