Tízmillió forinttal támogatja a Batthyány Lajos Alapítvány az ukrajnai háború áldozatait
A Batthyány Lajos Alapítvány határozottan kiáll a béke mellett, mely a kárpátaljai magyarság szülőföldön történő megmaradásának alapvető záloga.
A Batthyány Lajos Alapítvány határozottan kiáll a béke mellett, mely a kárpátaljai magyarság szülőföldön történő megmaradásának alapvető záloga.
Kozma Imre atya azt kérte, aki segíteni szeretne, ne mulassza el, mert aki jót tesz, az életet ment.
Ismét bebizonyosodott, hogy a futball örömöt szerez, kitartásra nevel és reményt ad.
A miniszterelnök-helyettes a szeretetszolgálat tevékenységei közül kiemelte az üldözött keleti keresztények támogatását.
Magyarország háromszáz legszegényebb településének egyikén egy futballpálya jelképezi a reményt.
A krízisidőszakban az az egyik legfontosabb feladat, akár naponta többször is kimenni a hajléktalanokhoz, és rábírni őket, hogy menjenek be ezekbe az intézményekbe.
Hat év alatt 381 Budapesten élő hajléktalan embert közvetítettek a Máltai Szeretetszolgálathoz, 2019-ben pedig egy hetven és egy tizenöt férőhelyes program megvalósítására kötöttek megállapodást.
A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szeptember 29-ig látogatható kiállításán az érdeklődők betekinthetnek a zugligeti menekülttábor mindennapjaiba és az önkéntesek munkájába.
Életük első ezer napjában kell minden segítséget megadni a nyomorba születő gyerekeknek — vallja a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, aki miniszterelnöki biztosként felügyeli a cigányság felzárkóztatását.
A Venezuelából haza menekülő magyarok többsége már lélekben is maga mögött hagyta a dél-amerikai ország poklát, itthon munkát talált, és megkezdte új életének építését — derült ki gárdonyi riportunkból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bruno Fernandes volt a fókuszban, a Manchester United klasszisa ugyanis 31 éves lett.
Az EP képviselői a biztonsági garanciákról és a reformokról tárgyalnak.
A Balázs Béla-díjas, Karinthy-gyűrűs filmrendező, színész és humorista rengeteg támadást kapott azért, mert belépett a Vidéki Digitális Polgári Körbe. Interjú.
Komoly bírságot postáznak ki az autósoknak, csakhogy az ominózus szabályt nem is olyan könnyű betartani.
„Ha a határvédelem közös felelősség, akkor a tehernek is közösnek kell lennie.”
Olyan szakmákat oktatnak, amelyek Nyugat-Európában még gyerekcipőben járnak.
Ryal Lochte a felesége vádja szerint a gyerekeik előtt is drogozott, a hatszoros olimpiai bajnok elvonóra került.
„Ha a határvédelem közös felelősség, akkor a tehernek is közösnek kell lennie.”
Olyan szakmákat oktatnak, amelyek Nyugat-Európában még gyerekcipőben járnak.
Ryal Lochte a felesége vádja szerint a gyerekeik előtt is drogozott, a hatszoros olimpiai bajnok elvonóra került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.