Itt lenne az ideje kilépni Ferguson és Wenger árnyékából
A Manchester United és az Arsenal a tabella második felében tanyázva várja egymás elleni rangadójukat.
A Manchester United és az Arsenal a tabella második felében tanyázva várja egymás elleni rangadójukat.

Nem volt intenzitás, agresszivitás, labdaszerzés, nyomásgyakorlás, hit a játékunkban – összegzett Tuchel.

A huszonötszörös válogatott labdarúgó, Bánfi János élete a labda és a zongora bűvkörében zajlik.

Memphis Depay nem érkezett meg Barcelonába, a Real negyven év után először nem igazolt senkit.

A Vörös Ördögök emberhátrányban játszottak a meccs nagy részében. De mi a Liverpool mentsége?

A Leicester óta nem volt ilyen nehéz dolga a címvédésre készülő bajnoknak, mint most a Liverpoolnak.

A spanyol klub úgy döntött, továbbra is állná Gareth Bale hatalmas fizetésének a felét.

Harry Maguire Görögországban, Mikonosz szigetén került összetűzésbe a hatóságokkal.

Bruno Fernandes szerint teljesen normális volt, ahogy ordibáltak egymással Lindelöffel.

A Manchester United eldönthette volna a találkozót, mégis a Sevilla nyert 2-1-re.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.