Marco Rossi új játékosokkal egészítheti ki idei utolsó keretét
A kedden kihirdetett névsorból azóta többen is megsérültek.
A kedden kihirdetett névsorból azóta többen is megsérültek.

Lang Ádám hosszú idő után kapott lehetőséget az Omoniában, de nagyot hibázott.

A Wolfsburg játékosának két bátyja már bemutatkozott a nemzeti csapatban.

Novemberben Hollandia és Németország ellen játszik a nemzeti csapat.

A Hoffenheim vergődését kívülről kénytelen nézni a magyar hátvéd.

Négy klulcspassz, egy nagy helyzet kialakítása és az, hogy tíz párharcából hetet megnyert, indokolja a magas osztályzatait.

A Hertha szombaton éjjel hazai pályán 1-0-ra kikapott a Köln csapatától.

A Liverpool sztárjának személyisége és a szövetségi kapitány jövője is szóba került az interjúban.

A Wolfsburg bravúros sikert ünnepelhetett a Német Kupában.

A Puskás ezzel az 1-1-es döntetlennel is átvette a vezetést a bajnoki tabellán a két meccsel kevesebbet játszó Ferencvárostól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Miközben a 21 Kutatóközpont vezetője a Nézőpont Intézet első emberével vitázott többször is elmondta, hogy a felmérések tükrében simán nyerhet a Fidesz.

Mark Rutte az ukrán parlamentben szólalt fel.

És még adni is akart.

Ezt Ukrajnáért nem szabad kockára tenni.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

A változás lehetősége gyakran krízisbe van csomagolva, az a kérdés, mit kezdünk vele.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.