Märcz Tamás: Pótolhatatlan embert veszített el a magyar nemzet
„A végletekig bíztam benne, hogy a rá jellemző küzdeni tudással képes lesz szembeszállni a betegséggel.”
„A végletekig bíztam benne, hogy a rá jellemző küzdeni tudással képes lesz szembeszállni a betegséggel.”

A világ hivatalosan is legjobb vízilabdázója szőr mentén Märcz Tamás szövetségi kapitányt hibáztatja.

Hosnyánszky Norbert hosszabb szünet után idén tért vissza a vízilabda-válogatottba Märcz Tamás szövetségi kapitány kifejezett kérésére, azzal a céllal, hogy az Európa-bajnoki aranyérem is meglegyen neki.

Märcz Tamás irányítása alatt a 2018-as Eb-n a dicstelen 8. hellyel padlót fogott az együttes, és másfél év leforgása alatt innen kapaszkodott fel a csúcsra a Duna Arénában kiharcolt kontinensbajnoki címmel.

A magyar válogatott bejutott a négy közé a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján: Märcz Tamás együttese a szerdai negyeddöntőben 14-10-re győzte le az orosz csapatot.

A 11-11-es pontosztozkodás azt jelenti, csak szombaton dől el, hogy Märcz Tamás együttese első helyen közvetlenül a negyeddöntőbe jut, vagy játszania kell a nyolc közé jutásért.

Bejött Kemény Dénes jóslata: Varga Dénes kisujj-törése és a csapatkapitány kiesése megacélozta a magyar férfivízilabda-válogatott „maradék” játékosainak akaratát, harci szellemét.

A férfi vízilabda válogatottunk csapatkapitánya, Varga Dénes hétfőn ujját törte az Új-Zéland ellen 24-4-re megnyert mérkőzésen. Most úgy néz ki, a klasszis már nem játszhat a vb-n.

A japán csapat elleni 14-10-es győzelemmel hangolt a kvangdzsui vizes világbajnokságra a magyar férfi vízilabda-válogatott.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat magyar egyetem már jogi eljárást indított Brüsszellel szemben.

Rácsok mögé kerülhet az agresszor.

Majdnem tragédia lett az autós üldözésből.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Brüsszel háborús irányba tolja az EU-t.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a kiszivárgott tervekre.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

Az adóhatóság közleményben tette helyre az újabb igaztalan állítást.

Aki megteheti, ne üljön autóba!

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.