Esélyesek a tokiói aranyra

Märcz Tamás 2016 decemberében vette át a férfi-vízilabdaválogatott irányítását, és az alapvetően sikeres (ezüstérem) budapesti világbajnokság után szembesülnie kellett azzal, hogy három kulcsjátékosa, Varga Dénes, Hárai Balázs és Hosnyánszky Norbert – akkor még senki sem lehetett biztos benne, hogy csak átmenetileg – lemondta a válogatottságot. Egy évre rá, a 2018-as barcelonai Eb-n a dicstelen 8. hellyel padlót – vagy inkább medencefeneket – fogott az együttes, és másfél év leforgása alatt innen kapaszkodott fel a csúcsra a Duna Arénában kiharcolt kontinensbajnoki címmel, amely a 13. a magyar férfipóló történetében.

Élő víziszobor. A siker valósággal szárnyakat ad Fotó: Mirkó István

– Tudta, hogy ön a negyedik magyar vízilabdázó, aki játékosként és edzőként is Eb-t nyert?

– Igen! Bevallom, nem sokat törődöm a statisztikákkal, ez nem is igazán fontos. Ami fontos, az az, hogy láttam a fiúk arcán, mennyire tudtak örülni ennek az aranyéremnek. Persze nemcsak ők, hanem én meg a stábom is. Eszméletlen sok munkánk, munkájuk van ebben. Köszönet a kluboknak is, mert az utóbbi időben sok tehetséges fiatal került a válogatott köré, s egyik-másik a válogatottba is. Ütőképes elegyet alkotnak a rutinos klasszisokkal, pár éve ezt még nem biztos, hogy elmondhattuk.

– Mekkora a jelentősége ennek a győzelemnek?

– Óriási. Megtörtünk egy huszonegy éves Eb-nyeretlenségi időszakot, ráadásul idehaza. Plusz volt nekem is két döntőm, a világliga és a 2017-es budapesti vb, amikor az utolsó akadályon buktunk el, pedig akkor is a fantasztikus közönségünk előtt játszottunk. Jó, hogy most valamit vissza tudtunk adni abból a szeretetből, ami a nézőktől áramlik felénk. Hatalmas a jelentősége ennek az aranyéremnek abból a szempontból is, hogy ne csak esélyesként, hanem nagy esélyesként utazzunk ki Tokióba az olimpiára.

– Mit érzett akkor, amikor a rendes játékidő utolsó másodperceiben, döntetlen állásnál kettő az egyben úsztak a spanyolok a kapunk felé a labdával?

– Először is mérges voltam, mert Vámos Marci nem kapta meg a szabaddobást a támadásunknál. Ilyenkor lepereg az ember élete a lelki szemei előtt, de azt is láttam, hogy a védőnk utol fogja érni Munarrízt, meg aztán ott volt Viktor is, és védett. Az ötméterespárbajban meg éreztem, hogy a fiúk nem akarják kiengedni a kezükből a győzelmet. Annyira magabiztosan lőttek, hogy ha van még tizenöt lövés, mindet belövik.

– Mire gondolt, amikor a 2017-es budapesti világbajnokság után Varga Dénesék lemondták a válogatottságot?

– Egyértelmű, hogy kulcsjátékosokról beszélünk, érzékenyen érintett, hogy Dumiék úgymond pihenőt kértek, de hát a kapitányi munka nem kívánságműsor. Én azonban eltökéltem, bárki is alkotja a válogatottat, annak ütőképesnek kell lennie. Ez nem volt mindig így, voltak kisiklások – például a 2018-as barcelonai Eb –, én azonban bíztam benne, hogy előbb-utóbb sikeres lesz, amit kigondoltam. Kifelé mindig igyekeztem pozitív maradni s a fiúknak ezt sugározni.

Élő víziszobor. A siker valósággal szárnyakat ad
Fotó: Mirkó István

– Miben volt más a budapesti Eb-csapat a tavaly júliusinál, amelyik Kvangdzsuban negyedik lett a vb-n? Nem hinném, hogy Varga akkori ujjtörése mindenre magyarázat.

– Sokan meglepődnek azon, amit most mondok: abszolút benne volt a pakliban, hogy már Kvangdzsuban világbajnokok leszünk – Dumival vagy Dumi nélkül, nyilván vele egyszerűbb lett volna –, de még nem volt elég rutinos a csapat, meg el is fáradt, hiszen eggyel kevesebben voltunk. Most olyan tűz lobogott a fiúkban, olyan élesek voltak, annyira megérezték a lehetőséget, hogy szinte törvényszerű volt a győzelmünk. Fél év alatt is rengeteget fejlődött a gárda, és az is sokat segített, hogy a Fradinak folytatódott a sikerszériája, mivel a válogatott zömét ferencvárosiak alkották. És az ő határtalan önbizalmuk átterjedt a válogatottra is.

– Ott vagyunk az olimpián. Mit jelent a játékosok önbizalmának a huszonegy éve szünet után megszerzett Eb-arany?

– Rengeteget. Ha eddig voltak olyanok, akik nem hitték el, hogy ez a válogatott reálisan pályázhat a tokiói olimpiai aranyra, most már azok is számolnak velünk. Persze ettől még van rajtunk kívül legalább öt favorit. De ez a mostani siker nemcsak a saját önbizalmunknak tett jót, hanem a hazai közvélemény és a külföldi szakma, valamint a játékvezetők előtt is demonstrálta: komolyan számolni kell velünk.

Alakul a mesterhármas

Nagy Viktor több meccsen is remekelt, beleértve a spanyolok elleni döntőt, jóllehet a „történelmi” védést az ötméterespárbaj végén kollégájának, Vogel Somának engedte át.

– Nagyon büszke vagyok a csapatra – mondta a csapat körelnöke. – Amin átmentünk e két hét alatt – sérülés, betegség, minden volt –, az eszméletlen, mégis kitartottunk a végsőkig. Segítettük, támogattuk egymást, csapatként működtünk. Az, hogy a végén bejött Soma, és kivédte a sorsdöntő ötméterest, mindennél többet elmond a csapategységről. Köszönöm szépen a válogatottunk valamennyi tagjának, ismétlem, büszke vagyok rájuk. És köszönöm a stábnak s nem utolsósorban a hazai közönségnek. Nem is tudom elmondani, mennyi erőt adtak nekünk. Örülök, hogy ezt az Európa-bajnokságot itthon, a közönségünk előtt tudtuk megnyerni. Most még órákig, napokig feldolgozás alatt lesz ez a hatalmas élménymennyiség, ami két hét alatt ránk zuhant. Most semmi más nem érdekel, csak az, hogy találkozzak a családommal, és együtt örüljünk az első Eb-aranyérmemnek.

Fotó: Mirkó István

Arra a kérdésre, hogy hová helyezi a pályafutásában ezt a sikert, a Szolnok kapusa így felelt:

– Nehéz erre válaszolni, mert mindig az aktuális győzelem a legértékesebb, mivel az a friss. Amikor kisgyermekként elkezdtem vízilabdázni, három célt tűztem ki magam elé: az Európa-bajnokság, a világbajnokság és az olimpia megnyerését. Egy sportolónak ez a három legnagyobb cél. És hála istennek, az első kettő már megvan, a világbajnokságot 2013-ban sikerült behúzni, most meg az Eb-t itthon nyertük meg. Nagyon boldog vagyok, és mivel már kijutottunk az olimpiára, arra is megvan az esély, hogy a mesterhármas még hiányzó trófeáját is begyűjtsem.