Berobbant a kaposvári mérnökképzés
Új mérnökszak indítását jelentette be a MATE rektora a piaci igényekhez, Kaposvár újraiparosításához igazodva.
Új mérnökszak indítását jelentette be a MATE rektora a piaci igényekhez, Kaposvár újraiparosításához igazodva.

Szó sincs a Budai campus, illetve a Budai arborétum bezárásáról.

A kormánynak továbbra is stratégiai szövetségese a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).

Szeretnék, ha minél jobb lenne az élelmiszerbiztonság az afrikai országban.

Korszerűek és versenyképesek az egyetemek Csák János miniszter szerint.

Az innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta, hogy az új egyetemi struktúra alappilérei az autonómia, a versenyképesség és a kiszámíthatóság.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kisgyermekek énekelve várták a nagyszakállút.

Boldog Mikulást kívánt Orbán Viktor minden gyermeknek

Nem vált be a Tisza Párt elnökének gyűlöletpolitikája.

Csapadékra csak elszórtan számíthatunk, legfeljebb mérsékelt szitálással.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

Elképesztő felvételek a drogháborúról.

Az ország eltiltotta a tinédzsereket közösségi média használatától.

Olimpiai bajnokunk két döntőt is úszott pénteken.

Az itáliai média jobban félti válogatottját a pótselejtezőtől, mint a vb-csoporttól.

Nem minősítették le hazánkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.