Varsóba vezet Novák Katalin első hivatalos külföldi útja
A magyar köztársasági elnök Andrzej Dudával és Matuesz Morawieckivel is tárgyalni fog kedden.
A magyar köztársasági elnök Andrzej Dudával és Matuesz Morawieckivel is tárgyalni fog kedden.
Mateusz Morawiecki szerint az orosz világ ideológiája „rákos daganat”, amely „egész Európára veszélyt jelent”.
Vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal? – kérdezte a lengyel miniszterelnök Emmanuel Macrontól és Olaf Scholztól.
Egyre fokozzák a gazdasági szankciókkal az Oroszországra nehezedő nyomást a nyugati szövetségesek.
Konkrétan említette Truss a kikötők lezárását az orosz hajók előtt és az európai bankrendszer teljes körű elszakítását Oroszországtól.
Mateusz Morawiecki szerint tiszteletben kell tartani a demokratikus magyar választásokat.
Minden nap tizenhárom órás áramszünet lesz Srí Lankán.
A lengyel miniszterelnök elmondta: országa többet költ a hadsereg modernizálására is a jövőben.
A látogatás célja, hogy megerősítsék Ukrajnát az Európai Unió támogatásáról.
A lengyel kormány a más, MiG-29-essel rendelkező NATO-tagállamokat is felszólította, hogy hozzá hasonló módon járjon el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.