Moldovában is a béke pártján: így telt Orbán Viktor napja a csúcstalálkozón + videó
Az Európai Politikai Közösség első ülését tavaly október elején tartották meg Csehország fővárosában, Prágában.
Az Európai Politikai Közösség első ülését tavaly október elején tartották meg Csehország fővárosában, Prágában.

Mateusz Morawiecki szerint az európai szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása.

Mateusz Morawiecki az Egyesült Államokba sietett megerősíteni elköteleződését, a német külügyminiszter Pekingben „tesz rendet”.

Németország szövetségesi szolidaritásának mértékével elégedetlen a lengyel kormányfő.

Mateusz Morawiecki: A Szovjetunió uralma alá vetett népek is a szuverenitás megszerzéséért küzdöttek.

Mateusz Morawiecki úgy vélte, a csoporton belül nehéz témákról is lehet beszélni.

Amerikai háttérrel becsmérli az ellenzéki hírtelevízió a néhai II. János Pál pápát.

A lengyel miniszterelnök támogatásáról biztosította Ukrajnát az Oroszország elleni harcban.

Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója szerint a magyar államfő a legfelsőbb szinteken is világossá teheti a magyar álláspontot.

Orosz győzelem esetén Moszkva továbbra is zsarolna az energiaellátás révén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.