A gabonaimport tilalmát nemcsak Lengyelország, hanem Magyarország és Szlovákia is meghosszabbította, ami Nógrádi György szerint olyan mértékben felháborította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy még az ENSZ közgyűlésén is azt mondta, aki bármit tesz ellenük , az orosz érdekeket szolgál. „Ez egyszerűen ostobaság” – szögezte le a szakértő.
Az ügy érdekessége ráadásul, hogy Lengyelország fogadta be a legtöbb ukrán menekültet, ami több mint egymillió főt jelent – ők rengeteg szociális létesítményt, ingyenes ellátást, és ingyenes utazási lehetőségeket kaptak. Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) geopolitikai műhelyének vezetője úgy látja, az ukrán menekültekből Lengyelország is profitál, ugyanis plusz munkaerőt jelentenek a közép-európai országban.
Hosszabb távon ez lengyel érdek is, hogy valamennyien vagy akár a többségük Lengyelországban maradjon
– szögezte le.
Demkó Attila ugyanakkor rámutatott, a Varsó és Kijev közötti viszály nem új keletű, nyáron, a volhíniai mészárlásról való megemlékezéssel kezdődött, amikor a lengyelek úgy érezték, nem azt kapták, amit az addig nyújtott segítség nyomán elvárható lett volna.
Lengyelország mindent vagy még annál is többet megadott Ukrajnának, és nem igazán értik a reciprocitást
– fogalmazott.
A biztonságpolitikai szakértő rámutatott: lengyel részről az elmúlt napok eseményeinek belpolitikai vonulata is van. „Sok minden múlik azon, hogy mi lesz a lengyel választások eredménye, és sok minden múlik azon is, hogy az ukrán retorika enyhülni fog-e Lengyelországgal szemben a következő időszakban” – magyarázta. Kiemelte, akárki is fogja megnyerni az október közepére tervezett parlamenti választást, felülvizsgálhatja az eddigi segítség szintjét, de folytatódhat ugyanúgy, mint most. Demkó Attila szerint már a lengyelek is kezdenek belefáradni a háborúba, emellett az elmúlt több mint másfél év azzal is járt, hogy nem a lengyel emberek voltak priorizálva bizonyos területeken, például az oktatásban.
A Lengyelországot elárasztó ukrán búza kérdése akár a választásokba is kerülhet a lengyel kormánypártnak
– szögezte le a szakértő.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (balra) és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (Fotó: AFP/Wojtek Radwanski)