Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén hétfőn tartott előadásában. A jobboldali politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett. A rendszerváltás idején ugyanis a változások békésen zajlottak, ezúttal viszont az egész világot orosz agresszió fenyegeti – mondta. Hangsúlyozta, hogy európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek.
A lengyel kormányfő Moszkvához hasonlította Brüsszelt
Mateusz Morawiecki: A Szovjetunió uralma alá vetett népek is a szuverenitás megszerzéséért küzdöttek.

Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai szuperállam gondolatát, és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja.
A lengyel kormányfő a 4EU+ nevű európai egyetemi szövetség szervezésében tartott előadásával tovább építi a kontinens jövőjéről szóló beszédek hagyományát, amelyet Emmanuel Macron francia államfő 2017-es párizsi és Olaf Scholz német kancellár 2022-es prágai – a Sorbonne, illetve a Károly egyetemen – elmondott beszéde alapozott meg.
Mateusz Morawiecki a szervezők által programadóként jellemzett beszédében kifejtette, hogy
a nemzetek szabadságára és a szabadságjogok biztosítására a nemzetállamok szuverenitása az egyetlen garancia.
Mint mondta, a nemzetállamot nem lehet mással helyettesíteni, más rendszerek utópisztikusak vagy illuzórikusak. Ezért az EU-ban felül kell vizsgálni, hogy a tagállamok mely területeken, ügyekben helyezik át a döntés jogát a közösségi, uniós szintre. Megjegyezte, hogy a közösség javaslattevő, döntéskezdeményező és végrehajtó szerve, az Európai Bizottság hatásköre az utóbbi évtizedekben jelentősen bővült, és ezt a folyamatot sok tagállam ma már nagyon kritikusan szemléli.
Kifejtette, hogy a Szovjetunió uralma alá vetett közép- és kelet-európai népek is éppen a szuverenitás és a szabadság megszerzéséért küzdöttek az elnyomás idején. Felfogásuk szerint a jogok és a szabadság csak a szuverén nemzetállam megteremtése, helyreállítása révén biztosítható. Ennek a felfogásnak a helyességét társadalmi és gazdasági válságok sora bizonyítja, a többi között a koronavírus-világjárvány, amely megmutatta, hogy a polgárok egészségének megóvásában kulcsfontosságú a hatékonyan működő nemzetállam – mondta a Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa. Ugyanakkor – fűzte hozzá –
Lengyelország hátrányos megkülönböztetést, diszkriminációt tapasztal, amely annak tulajdonítható, hogy a szerencsésebb sorsú tagországokban nem értik, hogy milyen reformokra van szüksége egy posztkommunista államnak.
Az uniós intézmények a helyzet megértésének hiánya miatt be is avatkoznak a csak a lengyelekre tartozó, belső vitákba, méghozzá a jogállam védelmére hivatkozva, holott Lengyelországban ugyanúgy értelmezik a jogállamiságot, mint Németországban – fejtette ki Mateusz Morawiecki. Más alapértékek ügyében sincs meg a kellő megértés és támogatás, és szintén megmutatkozik a diszkrimináció – tette hozzá, kiemelve, hogy a lengyel felfogás szerint a bajba jutott szomszéd megsegítése iránti elkötelezettség közös európai érték, az EU viszont más tagállamoktól eltérően Lengyelországnak csupán minimális segítséget ad az ukrán menekültek támogatásához.
Borítókép: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök sajtóértekezlete a varsói kormányfői hivatalban 2023. március 14-én. (Fotó: MTI/EPA/PAP/Rafal Guz)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Pete Hegseth: Kína nem foglalhatja el Tajvant az elnök szeme láttára
Az indiai-csendes-óceáni térség fokozottabb védelmét sürgette az amerikai védelmi miniszter.

Meztelenül táncolt a légiutas-kísérő a repülőgépen, letartóztatták + videó
Kollégái találtak rá a férfira, akire pizsamát adtak és egy ülésbe kötözték a leszállásig.

Zelenszkij Ukrajnájában virágzik a sátánizmus
Vadim Novinszki volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjút, amelyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.

A húszik fegyverszállítmányai elárasztják Afrikát
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány

Ibrakadabra: a riválissal sorra nyerte a bajnoki címeket, visszahívta edzőjét a 7-szeres BL-győztes

Fel ne vedd, ha téged is erről az előhívószámról hívnak, egy magyar férfinek 17 millió forintja bánta

Fico kifakadt: ha ezt megteszik a magyarokkal, az az Európai Unió végét jelenti

Most kaptuk a hírt: borzalmas autóbalesetben elhunyt a híres énekes

Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára

Az ukrajnai háborút a Nyugat provokálta ki

A Fradi ismét döntős a Bajnokok Ligájában!

A Final Four előtt borult ki a Győr svéd edzője, aki a norvégokat szidja

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Gyurcsányra rájár a rúd: újabb csapás érte az egykori pártvezért
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Pete Hegseth: Kína nem foglalhatja el Tajvant az elnök szeme láttára
Az indiai-csendes-óceáni térség fokozottabb védelmét sürgette az amerikai védelmi miniszter.

Meztelenül táncolt a légiutas-kísérő a repülőgépen, letartóztatták + videó
Kollégái találtak rá a férfira, akire pizsamát adtak és egy ülésbe kötözték a leszállásig.

Zelenszkij Ukrajnájában virágzik a sátánizmus
Vadim Novinszki volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjút, amelyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.

A húszik fegyverszállítmányai elárasztják Afrikát
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.