Hiány és adósság: kinek van igaza?
Másként látja a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter, de a gazdaságpolitika formálásában közös a cél.
Másként látja a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter, de a gazdaságpolitika formálásában közös a cél.

Jelentős intézményi változásokra lesz szükség a kormányzat működésében, csak így kerülhetjük el a „közepes jövedelmi csapdába” történő beragadást.

A Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, igazgatója, több száz animációs film stúdióvezetője 91 éves korában távozott.

A magyar forint 75. születésnapján – amit ma ünneplünk – mérlegre kell tennünk a forint kivezetésének és az euró bevezetésének dilemmáját. A kérdést kizárólag Magyarország nemzeti érdekei alapján kell elemeznünk.

A 2022. évi költségvetés körüli vita nem csupán a számokról és a jövő évről szól. Ennél jóval nagyobb, az egész 2020-as évtized a tét.

A magyar gazdaság 2021 második negyedévében újraindult és az idei év végéig el fogja érni a 2019. év végi teljesítményét.

Az elmúlt három évtized kihívásai ellenére komoly gazdasági sikereket értek el a visegrádi országok – mondta Matolcsy György.

Az unió valójában eurócsapdában van. A közös pénzpolitika az északiaknak fejlődést hoz, a délieknek további lemaradást. Külön euró kellene az északiaknak és a délieknek.

– A pénz értékét három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány – mondta a miniszterelnök az MNB logisztikai központjában tartott sajtótájékoztatón.

Érdemes mérlegre tennünk a 2020 elején beütött válság kezelését, hogy lássuk annak eredményeit és kudarcait. Így azonosíthatók a gazdasági helyreállítás erős és gyenge pontjai.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Izgalmasabb, mint egy mentőakció.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.