Matolcsy György: Újra kell indítanunk a 2020-as éveket
„Döntően nem a régi gazdasági szerkezetet kell helyreállítani, hanem előre kell törni a 2020-as évek új technológiai forradalma felé” – írta a jegybank elnöke.
„Döntően nem a régi gazdasági szerkezetet kell helyreállítani, hanem előre kell törni a 2020-as évek új technológiai forradalma felé” – írta a jegybank elnöke.

Az elmúlt évtizedben a V4-ek jóval kevesebbet dolgoztak le hátrányukból, mint a balti állam.

Száz százalékban igaza van Matolcsy Györgynek abban, hogy hazánk számára Ausztria fejlettségének beérése a cél.

Gazdasági évnyitó beszédében Orbán Viktor megint alaposan rácáfolt a hazai és külföldi kritikákra.

Matolcsy György szerint a versenynek nincs vége, sőt a java még hátravan.

Ha a kormány tervei valóra válhatnak, akkor a következő tíz év még jobb lehet, mint amit december 31-én lezártunk.

Minden esélyünk megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el.

A jelenlegi krízis három területen jelentkezik: egy egészségügyi, egy lelki és egy gazdasági válság hármasát éljük át.

A 2010-től idén márciusig tartó időszak Magyarországnak páratlan gazdasági felívelést hozott.

A jegybankelnök friss írásában rámutatott, hogy az elmúlt évtizedben visszaelőztük a lengyeleket és a szlovákokat is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.