– Sereghajtóból újra éllovas címmel jelent meg az ön, illetve a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági könyvsorozatának újabb kötete az elmúlt napokban. A könyv arra a következtetésre jut, hogy a mögöttünk álló évtized az elmúlt évszázad legsikeresebb tíz évének számít. Minek köszönhető ez a történelmi siker?
– Magyarország az elmúlt tíz évben sikeresen visszafordította a 21. század elején jól induló, majd 2002 és 2010 között drámai módon elrontott történetét. A siker annak köszönhető, hogy az elmúlt száz évben most először értük el és tartottuk fenn tartósan a gazdasági növekedés és egyensúly képletét. A megoldás kulcsát a munkapiac reformja és ezen keresztül a teljes foglalkoztatás elérése jelentette. Magyarország a rendszerváltáskor elveszített több mint egymillió munkahelyet, amire egészen 2010-ig egyetlen kormány sem volt képes megfelelő választ találni. 2010 óta a kormány, majd 2013 után a jegybank megújuló gazdaságpolitikájának köszönhetően a koronavírus-járvány kitöréséig mintegy 850 ezer fővel sikerült növelni a foglalkoztatást. Így Magyarország ismét a régió éllovasai közé lépett. Hazánk gazdasági fejlettsége az évtized során az Európai Unió átlagának 66 százalékáról 74 százalékra emelkedett, ami óriási eredmény. Ezzel visszaelőztük Lengyelországot és Szlovákiát.
– Mennyire volt rögös az idevezető út?
– A reformok és a felzárkózás útja mindig rögös. Nem véletlen, hogy az elmúlt száz évben mindössze alig egy tucat közepes fejlettségű országnak sikerült csatlakoznia a legfejlettebbek klubjához. A közepes fejlettség csapdájából való kitöréshez szakítani kell a múltbeli rossz beidegződésekkel és kreatív, bátor, innovatív lépésekre van szükség. Külső adósságokból és külföldről kész receptként átvett tervekből még a világon sehol sem történt sikeres felzárkózás. Ennek felismerése a rendszerváltást követően húsz évet vett igénybe. 2010-től azonban sikeres új fejezetet nyitottunk.
– Az eltelt időszakban mi volt az, ami a legnagyobb kihívást jelentette önnek?
– A legnagyobb kihívást a status quo megváltoztatása, a megszokott mintákkal való szakítás jelentette.
A világ legjobb ötletei és reformgondolatai is gyakran elbuknak a kialakult helyzet megőrzésében érdekelt intézmények ellenállásán, vagy épp elvesznek a bürokrácia útvesztőiben. Fel kellett vállalni a nemzetközi és hazai vitákat, és kitartónak kellett lenni, mivel a reformok természete olyan, hogy előbb jelentkezik a költségük, és utána a hasznuk.